
Sajtótájékoztatót tartott a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdán, és elárulta, hogy szerintük ki áll a gyöngyöspatai kártérítési ügy hátterében, a megfejtés pedig: Soros,
ez az ügy nem szól másról, mint a Soros-hálózat újabb politikai és pénzügyi manipulációjáról.
Böröcz László szerint Sorosék „a pénzért és a hatalomért még arra is képesek, hogy egy település életét teljesen felborítsák, és iszonyatos feszültséget keltsenek” majd azt állította, hogy:
pontosan tudjuk, hogy a Soros-hálózat valódi célja a hatalomszerzés, és hogy a saját bábjait ültethesse Magyarország élére is.
De itt még mindig nem fogyott ki az ilyen eszement állításokból Böröcz. A következőkben azt tette még hozzá, hogy
másrészt ez az egész a pénzről is szól, ez egy újabb pénzzsaroló akció. A Soros-szervezetek futószalagon indítják a pereket a magyar állam ellen, milliárdokat perelnek ki és tesznek zsebre.
A frakcióvezető-helyettes elismételte Hollik István keddi kijelentését, ami szerint miután 2013-tól az állam átvette az önkormányzattól az iskola üzemeltetését, a szegregációt azonnal megszüntették. Ezzel szemben a bíróság jogerős ítélete szerint