
Az Ellenszél Momentum-közeli forrásai szerint a párt 2022-ben külön utakon kíván járni, és nem venne részt egy teljes körű összefogásban, ami katasztrófához vezetne az ellenzék egészére nézve.
Tegnap Fekete-Győr András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nyitva hagyta a közös lista kérdését, vagyis
nem foglalt állást arról, hogy a teljes összefogást támogatja-e a Momentum.
A pártelnök szerint a kormányváltáshoz szükséges forgatókönyvet szeretnék megtalálni.
Egy héttel ezelőtt bejegyzett sajtóorgánumként, a hivatalos e-mail címünkről levelet küldtünk a Momentum sajtóosztályának, hogy központilag is megerősítsék az információinkat, miszerint 2022-ben nem akarnak egy közös lista részei lenni.
Az alábbi kérdéseket tettük fel nekik:
– Momentum-közeli információink szerint a párt a 2022-es országgyűlési választásokra tudatosan külön készül, és nem kíván az MSZP-vel, illetve a DK-val együtt indulni. Megerősítik vagy cáfolják ezt az értesülést?
– “1 az 1 ellen, vagyis minden körzetben egy esélyes jelölt győzhet a Fidesz jelöltjével szemben” – mit gondolnak erről a kijelentésről? A Momentum is egy közös jelölt mögé kíván beállni az egyéni körzetekben?
– egyáltalán nem érkezett válasz a párttól, ami arra enged következtetni, hogy
vagy nincs határozott álláspontjuk az ügyben, ezért inkább nem reagálnak, (ami nem túl elegáns) vagy azért nem válaszolnak a kérdéseinkre, mert nem akarják a sajtó elé tárni jövőbeli terveiket arról, hogy nem vesznek részt az összefogásban.
A 2022-es választás tétje óriási, az ahhoz vezető út pedig kikerülhetetlen, így egy össszehangoltság nélküli, széthúzó ellenzék akár már most borítékolhatja a Fidesz fölényes győzelmét.