A Fidesz eredményváróján többen sírva fakadtak: hatalmasat bukott a kormánypárt

Október 13-án 14 szavazattal nyert Jászberényben az ellenzéki Budai Lóránt, most majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a fideszes jelölt.

Fölényesen nyerte (a 81 százalékos feldolgozottsági adatok szerint) a megismételt polgármesterválasztást az ellenzék közös jelöltjeként induló Budai Lóránt. A 2010 óta hatalmon lévő fideszes Szabó Tamással szemben, most 64 százalékot szerzett, míg fideszes ellenfele 33-at.

Komlón sajnos ismét alulmaradt az ellenzék közös jelöltje a fideszessel szemben, de lefaragta az egy hónappal ezelőtti különbséget, és mindössze 31 szavazattal maradt alul.

Szekszárdon hiába támadta meg 2 választókörzetben is az eredményt a Fidesz, november 10-én ismét az ellenzék győzött, így marad az ellenzéki többség a közgyűlésben. Nem lesz könnyű dolga ezzel a fideszes polgármesternek.

A jászberényi választás rekordrészvétel mellett zajlott, komlón csökkent a kormánypárti jelölt támogatottsága, Szekszárdon valamivel több szavazatot kapott az ellenzék, tehát a Fidesz által oly sokszor hangoztatott nagyon erős felhatalmazás most az ellenzéket illeti.

Helyi forrásaink szerint állítólag a Fidesz eredményváróján többen könnyekkel küszködtek, amikor a szavazókörökből megérkeztek az első eredmények.

 

loading...