Tiborcz ezt nem tudja letiltatni: előkerült egy dokumentum, ami lerántja a leplet róla

Korábban írtunk róla, hogy a DK Polt Péter tökeire lépett azzal, hogy megtette az eddig hiányzó feljelentést a Microsoft-botrány kapcsán. Most azonban új információk kerültek elő, méghozzá a nem közszereplő Tiborcz István testvéréről.

Arató Gergely sajtóközleményt adott ki, amelyben elővetíti a feljelentés kiegészítését:

„Az amerikai hatóságok 25 millió dollárra büntették a Microsoftot a szövetségi antikorrupciós törvények megszegéséért. Magyarországi leányvállalatuktól ugyanis két-háromszoros áron vásároltak szoftvereket magyar állami szervek, köztük a NAV is, a háttérben pedig egyértelműen vesztegetés húzódik meg.

A gyanú szerint az ügyletekben szerepe volt Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak is, aki ezért egy cégén keresztül több százmillió forint jutalékot kapott.

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdést intézett a pénzügyminiszterhez, vajon állt-e a beszerzések idején, 2013-15 között bármilyen jogviszonyban a NAV-val Tiborcz István informatikus fivére, Péter, és ha igen, közreműködött-e az ügyletben.

A kérdésre a most közzétett amerikai jelentés már választ is ad: a szoftverbeszerzésekkel kapcsolatos több dokumentumon a NAV akkori informatikai osztályvezetőjeként az ő aláírása szerepel. A DK tehát a korábban ismeretlen tettes ellen tett följelentését a napvilágra került tények alapján kiegészíti, hogy az személy szerint Tiborcz Péter ellen irányuljon.

A vejétől (is) bűzlik a hal.”

loading...