Megállította az összecsapást Törökszentmiklóson: most nagy tervei vannak – riport Száva Vincével

Nagy aktatáskával érkezik a kávézóba az ÉKE (Magyarországi Nemzeti- Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesülete) elnöke, Száva Vince. Munkából jön, folyamatos mozgásban van. Mostanában egyre több a dolga, a közelmúltban történt romák elleni uszítás hatására sokan keresik fel őt és jogvédő szervezetét. Egy gyors szusszanás után bele is vágunk a riportba.

Ellenszél: A Toroczkai László nevével fémjelzett Mi Hazánk Mozgalom tüntetésével párhuzamosan békés demonstrációt tartottak Törökszentmiklóson, amelyben az ÉKE is képviseltette magát. Összefoglalná a legfontosabb tudnivalókat az egyesületről?

Száva Vince: Sokáig tudnék beszélni a tevékenységünkről, hiszen az nagyon régre nyúlik vissza. Az ÉKE 2003-ban alakult, 2004-ben kezdte meg aktívan a működését. Ebben az évben a MAZSIHISZ-szel egy óriási tömegrendezvényt bonyolítottunk le a Hősök Terén, ahol több ezren jelentek meg.

Alapvetésünk, hogy állami támogatás nélkül dolgozunk, a saját pénzünket fektettük és fektetjük bele az egyesületi munkába. Nem roma szervezetként definiáljuk magunkat, hiszen nem kevesebb, mint 13 nemzetiséget képviselünk, köztük a cigányságot is. 15 európai országban működik kihelyezett elnökségünk, illetve a kontinensen kívül az USA-ban, Kanadában, Új-Zélandon és Ausztráliában is. A fő profilunk a jogvédelem, de foglalkozunk adományozással, érdekvédelemmel, a rasszista eszmékkel szembeni békés kiállással is, amely napjainkban különösen aktuális.

Alapítótagjaink 70-80%-ban értelmiségiek értelmiségiek. Köztük van, csak hogy néhány példát mondjak Ihos József (Kató néni) humorista és Dr. Nagy László történész is. Igyekszünk mindenhol megfelelő jelenlétet biztosítani szerte az országban, illetve a kiterjedt hálózatunkat bővíteni.

Nagy munka van az ÉKE mögött, azt gondolnám laikusként, hogy ez a munka teljes embert kíván, azonban nem ez az egyetlen elfoglaltsága. Mit tudhatunk még Önről?

Sz.V: Valóban nem az ÉKE az egyetlen szervezet, amely a gondozásom alá tartozik. Alelnöke vagyok a magyar-roma polgárőrségnek, elnöke az IMA (A Mi Pártunk) nevű pártnak, a privát szektorban pedig egy nagy múltú ingatlanos céget vezetek. 15 éves koromtól folyamatos munkaviszonyom van, büntetlen előéletű vagyok, ami sajnos sok vezetőről, többek között Toroczkai Lászlóról nem mondható el, pedig azt gondolom, hogy a közélettel csak tiszta erkölcsű embereknek kellene foglalkozni, és ez vonatkozik a roma szervezetek vezetőire is.

A sport és a zene sem áll messze Öntől. Belefér még az idejébe?

Sz.V: Nagyon szeretem a zenét és a művészeteket. Zongora szakon végeztem, több mint 1100 dalt és verset írtam, (többek között az új roma himnusz fűződik a nevemhez, amelynek szövegét én írtam, a zenéjét pedig Csík László szerezte. Tudni kell, hogy a roma himnuszban az áll: „Megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél” – az általam újragondolt szöveg azonban ennél jóval pozitívabb, hiszen Isten szereti a gyermekeit, nem verte meg őket és nem tette csavargóvá. Azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb alapvetés.

Sport tekintetében büszke lehetek, hiszen sokáig ökölvívóként tevékenykedtem és a szintén roma származású Papp Laci bácsi volt az edzőm. Én csak részben vagyok roma, ugyanis apai ágon szerb, magyar és roma, anyai ágon pedig roma származású vagyok. Ez a sokszínűség, ami a családom által megjelenik bennem, az ÉKE egyesületet is jellemzi, hiszen számos nemzetiséget képviselünk.

Úgy tudjuk, a legkisebb gyermeke már most elhatározta, hogy édesapja nyomdokaiba lép, és jogvédő lesz

Sz.V. Így van, a kisfiam most lesz nyolcéves, de már 4-5 évesen mondogatta, hogy ő az embereket akarja védeni. Az óvodai ballagásán, amikor minden kisgyermek elmondott néhány mondatot a szülők és az óvónők előtt, ő azt mondta, hogy ha nagy leszek, ügyvéd leszek, és ártatlan embereket védek. Elérzékenyültem, amikor ezt hallottam, csodálatos látni, hogy a gyermekek már ilyen korai időszakban elsajátítják azt, amit otthonról hoznak. Kilenc gyermekem van és mindegyikükre ugyanolyan büszke vagyok, az első unokám a közeljövőben fog megszületni, ő lesz a családunk legújabb jövevénye.

Családapaként, jogvédőként, ingatlanosként teljes erőbedobással dolgozik. Hogy viseli ezt a családja?

Sokan megkérdezik, hogy: „Vince, mondd meg nekem, ezt miért csinálod? Beleteszed a saját pénzed, megtérül ez neked?” Erre azt szoktam mondani, hogy még ha valamelyest meg is sínylik ezt a gyermekek, megértik, hiszen értük is dolgozunk. Fontos, hogy békességben, egymás mellett tudjunk élni, tanulni egymástól. Nem hagyhatjuk, hogy neonáci eszmék felüssék a fejüket, és félelemben tartsák a családunkat masírozó hordák.

Törökszentmiklóson majdnem elszabadult a pokol, de Ön kilépett a tömegből, és sikerült megakadályoznia, hogy elszabaduljanak az indulatok. Elmeséli, hogy mi történt pontosan?

Lementünk mi is Törökszentmiklósra a békés demonstrációra. Este nyolc óra környékén egy családhoz látogattam el, akik az ÉKE jogvédelmét kérték, így ha már ott voltam, meglátogattam őket, jegyzőkönyvet vettem fel éppen, amikor hallottam, hogy kiabálnak értem, többen is jöttek, hogy baj van. Gyorsan felpattantam, és kirohantam. Akkor láttam, hogy nagyon feszült a helyzet.

Nagyjából ötszáz sportoló, jó fizikumú roma férfi erős indulatokkal fűtve állt, arra készülve, hogy a Mi Hazánk Mozgalom tagjai irányába elinduljanak. Olyan, főleg családapákról beszélünk, akiknek közben a gyermekeik, a feleségeik rettegésben várták otthon a fejleményeket. A családját féltő ember, ha veszély leselkedik az otthonára, önvédelmi reflexből képes is azt megvédeni minden áron. Toroczkaiék kiprovokálták ezt, néhány hangadó pedig szította a tüzet, pedig egy ilyen összecsapás kontraproduktív lett volna, a romákat járatta volna le. Az ÉKE-vel mi a megbékélés pártján állunk, erősen, határozottan állunk ki egymásért, viszont nem ülünk fel a provokációnak. Akkor és ott azonban veszélyt érző, mindenre elszánt emberek voltak. A rendőrsorfalban a kutyákról már levették a szájkosarat, felkészülve az esetleges áttörésre, ami ilyenkor természetes és szabályos dolog a rendőrség részéről.

Ekkor én kiálltam a tömeg elé, és nagyon határozottan, a Jóisten segítségével megmondtam, hogy állj, innen és ne tovább, ezt nem engedem! Hallgattak rám, hiszen ismertek engem, ismerték a munkásságomat, tudták, hogy nem akarok nekik rosszat, ezért sikerült megelőzni a bajt.

A baj nem jár egyedül, ugyanis Toroczkaiék máshova is szerveztek demonstrációkat

Így van. Miskolcra, Hajdúhadházára is terveznek menni az erejüket fitoktatni, megfélemlíteni a romákat. Toroczkai Lászlónak ehhez van bátorsága. Csapatban masírozni. Ahhoz viszont nincs, hogy észérvekkel, szemtől szembe kiálljon velem egy vitára. Én ugyanis két alkalommal is felkerestem őt. Egy televíziós vitára invitáltam, valamint szerettem volna, ha a polgármesteri hivatalában fogad egy privát megbeszélésre, ahol szerettem volna meggyőzni őt arról, hogy amit képvisel, az rossz, gonosz dolog, nem megoldás semmire. Én hiszek abban, hogy amíg ők azt mondják, mi romák menjünk el innen, nekünk azt kell mondani, hogy ezek az emberek tévúton járnak, és amíg a sátáni eszméikkel rengeteg kárt okoznak, rá kell, hogy jöjjenek ennek a céltalanságára. Azon voltam mindig és azon leszek a továbbiakban is, hogy ezt képviseljem, és védjem tőlük a békés családokat, magánszemélyeket.

Mi az ÉKE terve a Toroczkai-féle erődemonstrációk megfékezésére?

Mindenekelőtt szeretném, ha a bejelentett tüntetéseiket a rendőrség megtiltaná. Törökszentmiklóson annyit elértünk, hogy legalább a vonulást nem engedélyezték, azonban ez nem elég. Mondok egy példát: aki nem ad a kutyájának enni egy hétig, 1-3 év börtönbüntetést is kaphat (nagyon helyesen), a náci eszmék képviselői pedig büntetlenül masírozhatnak. Nem jó a jelenlegi törvényi szabályozás.

Éppen ezért beadunk egy törvénymódosító javaslatot, amelyet egy levélben elküldünk a Miniszterelnök úrnak, a Köztársasági elnök úrnak, a Belügyminiszter úrnak is. Szeretnénk, ha olyan jogi szabályozás működne Magyarországon, amely alkalmazható is, és valódi védelmet nyújt.

Június elsejére pedig egy békés demonstrációt szervezünk Törökszentmiklósra. Ugyanekkor alakul meg ugyanis a Magyar Gárda mintájára Toroczkai légiója Szegeden. Szeretnénk ennek egy alternatívát mutatni a megbékélés jegyében. A rendezvényt 14:00-17:00-ig tartjuk a törökszentmiklósi közösségi házban, a Zenész utcában, ahova mindenkit szeretettel várunk. Az ÉKE a MAZSIHISZ-nek is küldött meghívót, mert úgy véljük, ha a romákat bántják, a zsidókat is bántják és mindenkit bántanak, akit ok nélkül bántani lehet a butasággal.

(Ezen a ponton Száva Vincének megcsörren a telefonja, Tiszakécskéről hívják, szeretnék, ha az ÉKE ott is megalakulna. )

Szv:- Tehát arról beszélsz, hogy nincs ott jogvédő, erről van szó? Jó! Köszönöm neked a hívásod, el fogom menteni a számodat, csak éppen most egy újságíróval beszélek, egyeztetünk még ma este, és szeretném mondani neked, hogy nem vagytok egyedül! Országosan mindig hívnak minket segítségnyújtás, vagy a neonáci eszmékkel szembeni kiállás okán, de ez most százszorossá duzzadt, te is azért hívtál ezek szerint, mert látod a munkánkat és nekünk ez az igazi kitüntetés, nem a kormánykitüntetés. Nagyon fontos nekünk, hogy bíztok bennünk. 11 főre lenne szükség kezdetben, korlátlan tagság lehet, egy elnök, négy alelnök és kettő bizottság először, szociális jelleggel dolgozunk, jogi tanácsadásunk van, 15 éve dolgozunk, 70-75% sikere van a beadványainknak. Azt gondolom, hogy megint egy fontos dolog az ember életében, hogy tudjuk egymást védeni. Isten áldjon, családoddal, magyarjainkkal romáinkkal, hívlak este nyolc körül.

Száva Vince ezen a ponton elköszön, mert épp a várandós lányát kell vinnie orvoshoz és sok dolga van még szombatig. Megegyezünk abban, hogy a helyszínen folytatjuk a riportot.

Jabronka Richárd

loading...