
Mindegyik pártnak nehéz mozgósítani a szimpatizánsokat, mert míg az interneten nagy a lelkesedés, a személyes fórumokon jóval kisebb a részvétel még akkor is, ha tartalmasabb előadásokról van szó. A rövidebb utcai találkozásokra pedig aligha szakítanak időt a választópolgárok.
Nem így történt ez Dobrev Klárával, a DK EP-listavezetőjével, aki kampánycsapatával rekordidő alatt (36 óra) járja be azokat a településeket, amelyek mindegyikébe máskülönben idő hiányában nem tudna eljutni.
„Csak egy ölelés, csak egy puszi, ennyire lesz időnk” – írta az országjárásának beharangozásában Dobrev Klára. A puszi és az ölelés mellett azonban hatalmas ováció fogadta a DK-sokat mindenütt. Készültek videók, közös csoportképek, ahol a lelkes szimpatizánsok a „6-os listát” mutatják kezükkel, biztató szavak és jóval több ember, mint amennyire egy rövidke utcafórumon számítani lehet.
Ez is mutatja, hogy a személyes találkozást, a jelenlétet, a közvetlen kapcsolatot egyik politikusnak sem lehet „megúszni.” A DK az efféle személyes találkozókból táplálkozott, amikor fel tudta mérni a választópolgárok valós igényét, és olyan elemeket tudott a programjába építeni, amelyek aztán rekordtámogatottságot hoztak a pártnak.
Az Európai Egyesült Államok eszménye, az Európai Ügyészség létrehozása, vagy éppen az európai minimálbér olyan vállalások, amelyek képesek voltak a politikai érdektelenségből felrázni a magyarokat.
Ha ez így lesz a választásokon is, sokkal jobb eredményre számíthat a DK, mint azt a közvélemény-kutatások jelezték.