
A néppártban sokáig vitáztak Orbánról és a Fidesz sorsáról. Ennek kapcsán szólalt fel egy litván képviselő, Gabrielius Landsbergis, aki úgy elküldte a magyar kormányfőt melegebb éghajlatra, ahogy az ellenzék sem szokta.
„Hölgyeim és uraim. Egy vagyok azok közül, akiket hasznos idiótáknak hívtak. Előre elnézést kell kérnem, ha szavaim durvának fognak tűnni” – kezdte beszédét a litván politikus, majd ennél sokkal keményebb mondatok következtek:
Landsbergis leszögezte, nagyra becsüli Magyarországot és a magyar embereket, a történelem során a két ország például együtt küzdött a totalitarizmus ellen – és győztek, foglalja össze a történteket a HVG.hu.
Miniszterelnök úr, ön arról beszélt korábban, hogy a Fidesz és az én litván pártom több ponton nem értenek egyet, nézetkülönbségünk pedig a keresztény értékek és a migráció között van. Elnök úr, valamit nem értek. Talán van valamilyen új keresztény érték, amiről nem hallottam és Ferenc pápa sem hirdetett ki.
A képviselő azzal folytatta:
Tudja, a migráció fontos téma, de olvasta Ferenc pápát, aki azt mondja, segítséget kell nyújtanunk a rászorulóknak.
Orbán csak választásokat akar nyerni, ezért ellenségekre van szüksége. És mivel mi nem harcolunk vele, azt hitte, könnyű dolga lesz. A magyar kormányfő baljós terve egy illiberális Európa megteremtése, de én ezt nem támogatom. Én azt ígértem a választóimnak, hogy Litvánia és Európa megerősítésén fogok dolgozni. Nem fogom tétlenül nézni ezt – zárta felszólalását.