Gyurcsány Ferenc megtalálta, amit más politikusnak nem sikerült – ebben vezetésre áll!

Aki a Fidesszel van, a Haza ellen van
Gyurcsány Ferenc

A média világában dolgozók, amint meglátnak egy mikrofonállványt és egy politikust, rögtön elmegy a kedvük a munkájuktól, hiszen tudják; ismét egy unalmas sajtótájékoztató következik. Nem beszélve azokról, akiket meg kíván szólítani ezzel a beszélő.

Ez a műfaj némely témában szükségszerű, ha gyorsan kell reagálni, de az online, felgyorsult információáramlásban elvéssz az avíttságával. Éppen ezért, ha a politikus át akarja adni az üzenetét érthetően, világosan, akkor mást kell kitalálnia.

Magyarországon a kormánypárti politikusok közül egy olyat sem találunk, aki személyes videoblogban próbálja elmagyarázni, miért is jó egy-egy fideszes javaslat. (Hozzáteszem, talán nem is kívánja ezt átadni a választóknak, mert egyrészt az általában nem jó, másfelől „úgyis megszavazzák” alapon nem fecséreli rá az idejét.)

Az ellenzéki pártok közül két szereplőről tudok, aki hozzányúlt a képi világban gazdag, személyesebb hangvételű vlog műfajához. Az egyik ilyen a politikából már leköszönt Vona Gábor, a másik pedig a jelenleg is aktív Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány az a politikus, aki képes egy karácsonyi ebédet is megfőzni úgy, hogy az a kezdőknek is teljesen érthető legyen, a saját szakterületével pedig igazán professzionálisan bánik.

Ezen a videón mindössze 7 pontba sűrítve mondja el a volt kormányfő, hogy miért hibás a Fidesz családtámogatási rendszere, és milyen alternatívát kíván a Demokratikus Koalíció helyette.

Többször hallottam már ellenzéki politikusok válaszát arra a választói kérdésre, hogy: „ti mit csinálnátok jobban?” Sajnos ezek között a válaszok között gyakorta szerepelt az: „olvasd el a programunkat, fent van a honlapon” mondat is.

Ha egy politikus nem képes öt percbe összesűríteni azt, hogy miben lenne más, mint a jelenlegi hatalom, akkor teljesen felesleges ezeroldalas programokat írnia. Gyurcsány Ferenc nem mai politikus, de egyedüliként vette észre, hogy milyen csatornák szükségesek ahhoz, hogy megszólítsa a fiatalokat vagy a politika iránt kevésbé érdeklődőket.

Az tudja majd elsőként felülmúlni a Fideszt, aki halad a korral, és egyszerű, de átgondolt üzeneteket közvetít. Ezen a területen Gyurcsány Ferenc eddig vezetésre áll…

loading...