Kiderült, ki vezeti a DK EP-listáját: ez meglepetés a javából

MTI-fotó: Balogh Zoltán

Korábban a listavezető neve felmerült már miniszterelnök-jelöltként is, sőt, Facebook-csoport is készült a támogatói jóvoltából, de most egy egészen más területen vezeti a Demokratikus Koalíció listáját. Kitaláljátok, kiről van szó?

Az illető nem más, mint Dobrev Klára közgazdász, jogász, Gyurcsány Ferenc felesége. Őt Molnár Csaba jelenlegi EP-képviselő és Rónai Sándor követik.

Gyurcsány Ferenc arról beszélt korábban, hogy nem lesz közös lista, valamint hogy a párt listáját nem a volt miniszterelnök vezeti majd. Dobrev Klára személye mindenféleképpen előnyös lehet a DK-nak, mivel mind a támogatóik, mind a bizonytalanok elfogadóak vele szemben.

Az sem utolsó szempont, hogy Dobrev Klára még nem „szerepelt le” a politikában, ahogy azt a generációjában lévő politikusok többsége nem mondhatja el magáról. Női listavezetőként, családanyaként pedig az erőskezű hölgyek táborát gyarapíthatja majd az Európai Parlamentben.

A döntés így is meglepetésnek mondható, hiszen Dobrev Klára ezidáig nem mérette meg magát nyílt színen a politikában. Vezetésével a DK csapata az Európai Parlamentben is erősítheti az Orbán Viktor illiberális államával szembeni demokratikus politika súlyát, és a választók bizalmával hangot adhat a magyarok igényének az európai értékek felé!

loading...