„Hé, Kubatov! Szedd a sátorfádat, Szeged nem a játszótered!” – ebbe beletörik a Fidesz bicskája

MTI-fotó: Szigetváry Zsolt - a kép csak illusztráció

Meglepetéssel olvasom, hogy a Fidesz egy igazi nagyágyút küldött Szegedre, hogy a helyi erőket készítse fel a „harcra.” Kubatov Gábor pártigazgató-alelnöknek személyesen kellett kézbe vennie a helyi pártszervezet ügyeit, miután a szegediek a korábbi ígéreteik ellenére képtelenek voltak előrukkolni egy ősszel Botka László ellen eséllyel bevethető polgármesterjelölttel – írja a 24.hu.

A portál szerint hetente egyszer, szombatonként Kubatov irányítja a városi Fidesz stábülését, ahol a 6-8 legfontosabb helyi pártembernek kell beszámolnia az aktuális feladatok elvégzéséről. (Mennyire abszurd dolog feladatnak hívni egy bomlasztó, dezinformációkkal átszőtt aknamunkát.)

Kubatov ráadásul nincs egyedül. A „harcban” részt vesz még Kobza Miklós, Orbán korábbi fotósa és az MTVA volt sajtófőnöke és persze nemhivatalosan eddig Szabó Bálint is keményen küzdött, akit a legújabb kiadású értelmező kéziszótárakban a „szélkakas” szónál illusztrációként használhatnának. Ő az a porszívóügynök, aki nem házalni érkezik, hanem megpróbálja előadni magát valamiféle érdekvédő figurának, mindeközben teljesen nyilvánvaló, hogy kinek a képviseletét látta el. Mostanság azonban már nem felhőtlen a kapcsolata a helyi Fidesszel.

A Fidesz-közeli Origón jelentették be, hogy Szabót éppen a Botka ellen használt Szeviép-ügyben végzett tevékenysége miatt feljelentették a Nemzeti Nyomozó Irodánál, azért, mert mindent szabálytalanul csinált, és mert 10 százalékos sikerdíjat tett zsebre a csődben kifizetetlenül maradt vállalkozónak juttatott állami kártérítésből. Ő tehát tökéletes példája annak, hogy a Fidesz mennyire becsüli meg katonáit. (Az árulást mindenki szereti, de az árulókat senki – dakota mondás.)

A kormánypárt fejetlenségét az is jól mutatja a városban, hogy ebben a „harcban” nem találnak olyan személyt, aki nem ágyúkkal bombázza a várost, hanem aki szerethető a szegediek által. Még mindig nem egyértelmű, hogy ki lesz a kihívója Botkának, és ennek egyetlen oka van: a szegediek nem harcolni akarnak.

Kubatov Gábor! Ezúton üzenem, hogy szerintem szedd a sátorfád, mert Szegeden a harcos politikáddal épp azt a hangulatot rontod el, amit a helyiek a leginkább szeretnek: a csaták nélküli, közös fejlődés szeretetét.

Jabronka Richárd

 

loading...