
„Évekig rossz lyukon próbálkoztak, ezért nem született gyereke a párnak” – írja az Orbán-holdudvarhoz tartozó Ripost. Egy nevük elhallgatását kérő kínai párra hivatkoznak, akik persze mindent részletesen elmeséltek az esetről, lényeg, hogy felturbózzák valamivel a fideszes médium olvasottságát.
„Közel 4 éven keresztül próbálkozott gyermekáldással egy kínai házaspár, majd egy orvos tájékoztatta őket, hogy ez idő alatt végig anális szexszel próbálkoztak” – írja a színvonalas portál, és egy képet is közöl a párról:
Ugye, milyen helyesek? Kár, hogy „a kép csak illusztráció”, hiszen a nevük elhallgatását kérték a fiatalok. Nem baj, azért a Ripost újságírója talált egyet hozzá a neten.
A Ripost még a nőgyógyásztól is idéz:
„Mindketten fiatalok és nagyon egészségesek voltak, ezért először nem hittem el, hogy 4 éven keresztül nem sikerült a gyermekáldás. Aztán, mint kiderült rossz lyukon próbálkoztak ez idő alatt végig. Még soha nem hallottam ilyesmiről, de valószínűleg a súlyos aluliskolázottság miatt próbálkoztak a rossz bejáraton” – fogalmazott a nőgyógyász, aki egy szexuális felvilágosító könyvet ajándékozott a fiatal párosnak. Ha igazak a hírek akkor 4 hónappal a vizsgálatok után a történet női főhősének sikerült teherbe esnie.”
A történet női főhőse? Ha igaz a hír? Milyen hírre gondol vajon itt a költő? A Ripost cikk egy metro.co.uk-ra vezető linket jelöl meg forrásként. Felkerestük az oldalt, és az alábbi üzenettel találkoztunk:
A Ripost forrása tehát egyáltalán nem is létezik. (Lehet, hogy 2018-ban, amikor a cikket keltezték, még létezett, ezt nem tudhatjuk utólag.) A cikket szerző Gaál József vajon mire gondolhatott, amikor megírta, hogy nevük elhallgatását kérő kínaiak neve elhallgatását kérő nőgyógyásza miként vélekedik a nemlétező esetről?
Nekem is van egy ilyen forrásom. Egy szintén névtelenségbe burkolózó, prominens, kormányközeli személytől tudom, hogy egy fideszes újságírónak nem lehetett gyereke, mert análisan közösülő kínaiakról írt ahelyett, amit a nőgyógyász tanácsolt a kedves ázsiai párnak…
Gratulálunk Gaál Józsefnek és a Ripostnak a színvonalas munkáért!