
Magyarországon már egyáltalán nem érdemes politikával foglalkozni? Ha veszélyt jelentünk a Fidesz számára, akkor fél-állításokkal lejáratják a családunkat, kisbabák haláláért teszik felelőssé őket? Márki-Zay Péter esetében pontosan ez történt.
„Nagyon úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia több csecsemő haláláért is felelős lehet.” – kezdi a LEHET mentőövvel ellátott mondatot a kormány-közeli Lokál.
Egyfelől: ez az állítás önmagában annyira súlyos, hogy még azt is kirázza tőle a hideg, aki pártolja a hódmezővásárhelyi polgármester munkásságát. Másfelől: a Lokál ezt is tudja fokozni, és a városatya feleségét úgy állítja be, mint a fekete nővért, kisgyermekek elhalálozásának legfőbb okozóját.
Olvassuk el figyelmesen a Lokál által leírtakat. Ismeretükben bátran kijelenthetjük: van okunk a pánikra!
„Eddig is tudni lehetett, hogy Márki-Zay Péter felesége két kisbaba halálában is érintett. Nemrég egy büntetőügyben hallgatták ki tanúként, mivel egy általa vezetett otthonszülés után nem adta be – az egyébként kötelező – K-vitamint a babának. A csecsemő ezután vérzékenység miatt alig két hónaposan meghalt, ami elkerülhető lett volna, ha megkapja a vitamint. Végül az oltásellenes szülők kerültek a vádlottak padjára, de a Ripost szerint az otthonszülést bábaként levezető politikusfeleséget is megvádolhatják az ügyben.”
Szóval a Lokál a Ripostra hivatkozik abban, hogy mikor és kit vádolhatnak meg Magyarországon? Ha ez nem lenne elég, a Lokál még ezt is tudja fokozni:
„Az agárdi „fényevő házaspár” babájának születésénél is Márki-Zayné volt a szülésznő. A kis Benjamin másfél évesen, alig négy kilósan halt meg. Ebben az ügyben a szülőket végül súlyos börtönbüntetésre ítélték, ahogy a baba háziorvosát is, igaz, ő csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott.”
Ha igaz is, hogy Márki-Zayné volt a szülésznő a fényevőknél, pontosan mi köze is van neki ahhoz, hogy másfél évvel később a babának a szülők elmebeteg nézetei miatt meg kellett halnia?
Most pedig jön a finálé!
„– Ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják – mondta a tavalyi kampány során Márky-Zay Péter. A kijelentés miatt a politikusnak később 800 ezer forint sérelemdíjat kellett fizetnie. Az Origo szerint a polgármester családjának kifejezetten anyagi érdeke volt, hogy a szülő nők féljenek a vásárhelyi kórháztól, és inkább az általuk kínált otthonszülést válasszák.”
A Lokál szerint tehát a Ripostra kell hivatkozni, ha előre akarjuk vetíteni, kiket is fognak megvádolni hazánkban, az Origo.hu-ra pedig akkor, ha egy politikus valamikori kijelentése mögé szeretnénk a lejárató-kampányunkat bepréselni még koktélcseresznyeként a tortánkra.
Nekem csak egy kérdésem van: ki az a féreg, aki kormányzati utasításra, a nevét nem vállalva, kisbabák halálán élcelődve karaktergyilkosságba fog csak azért, mert egy fideszes kiskirálynak kéne a polgármesteri szék?
Ki ez a nyomorult, és miért nem meri felvállalni a kilétét?
Jabronka Richárd