A karácsony reggel jól indult az Orbán-családnál. A miniszterelnök, – ahogy azt ébredés után szokta – porciózott dobozából bekapkodta a reggeli adagját: a sárgát, a zöldet, a lilát, a kékből csak egy felet, aztán mamuszkájában kisomfordált a nappaliba, hogy megcsodálja a szentestére feldíszített fenyőfát. Ekkor azonban nagy meglepetés érte.
Minden becsomagolt ajándék a helyén volt, kivéve egyet: a szánkót. Orbán kétségbeesett, rögtön felhívta Pintér Sándort.
– Sanyi! Riadóztasd a TEK-et! Lopás történt nálam!
– Lopás, nálad? Az meg hogy lehet? Mit vittek el?
– A szánkót, amit magamnak vettem.
– Nem értem, hogy történhetett. Szánom-bánom, azonnal intézkedem.
– Nem a te szánod, hanem az enyém! Értsd már meg, azzal akartam rodeózni, a Mészáros Kft. már meghozta a közpénzből vett műhavat is!
– Behatolás nyomait látod, Viktor?
– Honnan tudjam, te voltál a rendőr, nem én!
– Nem érzel olyan szagot, amilyet a meccseken szoktál? Azt a jellegzetes, kesernyés-füstöset.
– Most hogy mondod, valami nekem itt nagyon büdös. Azt hittem, csak a cefreszag a reggeli pálinkásüvegből, de ez valami más lehet.
– Na, akkor meg is van a megfejtés. A Kossuth térről is elvitték a szánkót, ez történhetett nálad is. A füstölős, petárdás, neobolsevista csőcselék a tettes!
– Sanyi, ne bomoljál! Ezt csak a sajtóban mondjuk!
– Igaz-igaz. Küldjek székely legényeket, hogy vigyenek neked helyette másikat?
– Ne küldj nekem senkit! A saját szánkóm kell. Ha már karácsony előtt a várba költözöm, ez nem történik meg… várjunk csak, valami hangot hallok kintről. Most leteszem.
Orbán az ablakhoz osont, és látta, hogy a szánkóján egy kisgyermek játszik. A kormányfő kirohant, és felelősségre vonta a porontyot:
– Miért vitted el a szánkómat, te istenverte kölke!?
– Azért, mert ez az enyém is, nemcsak a tiéd.
– Miket beszélsz, hát ezt magamnak vettem!
– Abból a pénzből, ami mindenkié.
– Hogy lenne már mindenkié? Rég elvesztette közpénz jellegét. Azóta strómanoknál fialt.
– Hoztam helyette valamit neked. Egy igazi karácsonyi csodát.
– Milyen csoda lenne az?
– Innen a domb tetejéről rálátsz a városra, igaz?
– Igaz.
– Most varázsolok egyet. Minden, amit a magyarok pénzéből vettél vagy építtettél, világítani fog. Abrakadabra!
– Atya ég! Ennyi mindent vettem volna közpénzből?
– Ennyi mindent, bizony. Tiéd már a várnegyed, majdnem az összes TV, a magánnyugdíjak, a stadionok. Én mindössze csak öt dologra tartok igényt egyelőre, de azt addig fogom követelni, amíg meg nem adod nekem!
– Milyen öt dologra?
– Követelem a rabszolgatörvény azonnali visszavonását, kevesebb rendőri túlórát, független bíróságokat, európai ügyészséget és független közmédiát!
– Á, te lator! Te Soros! Te Sátán! Tudtam, hogy erre megy ki a játék! Én pedig elhittem, hogy ez egy jópofa mese!
– Valamit jól jegyezz meg, Viktor! Lehet neked kétharmadod, lehet saját ügyészséged, rendőrséged, és a hatalmad minden eszközével próbálhatod elnyomni az elégedetlenkedőket, de amíg a felsoroltak nem teljesülnek, ezúttal nem lesz vége a mesének! Most menj be a házba, tedd ki a cuki képed az unokáiddal, edd meg a karácsonyi menüt, és emészd ezt a gondolatot, mert hamarosan újra találkozunk, de akkor többed magammal jövök! BoldO1G karácsonyt!
Azzal a kisfiú, mint a kámfor eltűnt, az ottmaradt szánkó pedig bevilágította a műhavas udvart…