Meglépték: embercsempészet miatt jelentették fel Orbánt!

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Az albán média tudta meg, majd az albán rendőrség megerősítette, hogy az elítélt politikus a tiranai magyar nagykövetség autójával hagyta el Albániát – emlékeztetett Molnár Csaba, a DK sajtótájékoztatóján. Az Orbán-kormány tehát nem pusztán bújtat egy elítélt bűnözőt, hanem a magyar adófizetők pénzén segíti is az illegális határátlépésben – jelentette ki a politikus.

Éppen emiatt

a Demokratikus Koalíció (DK) embercsempészet és illegális határátlépés segítése miatt feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt.

Az EP-képviselő arra szólította fel a kormányt, hogy „hagyjon fel végre a hazudozással (…) és mondja el, hogyan csempészték be illegális módon Magyarországra ezt az elítélt bűnözőt”. A DK egyúttal kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a jövő hétfői ülésén vegye napirendre és tárgyalja meg az esetet – jelentette be Molnár Csaba.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, viszont a héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, miután nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A volt miniszterelnök később bejelentette, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

A DK-s politikust kérdezték arról a rejtett kamerás felvételről, amin az Advocates Abroad nevű civil szervezet egyik munkatársa elmondja, megtanítják a menekülteknek, hogy mit mondjanak a hatósági interjúkon. Molnár Csaba azt felelte, hogy az elmúlt napokban egyetlen egy migránsokat támogató szervezet tevékenységét látta, „ezt úgy hívják, hogy magyar kormány” – foglalta össze a sajtótájékoztatót az ATV.hu.

loading...