Úgy beégett a KDNP-s képviselő, hogy öröm olvasni

Fotó: KDNP.hu

A KDNP múlt héten kezdte el megbélyegezni (szó szerint) azokat a civil szervezeteket, amelyekről úgy vélte, hogy az illegális bevándorlást segítik elő. A szóban forgó civilek székházaira matricákat ragasztottak „bevándorlást támogató szervezet” felirattal. Ilyen billogot kapott a Menedék is, amely a Népszínház utcában működik, méghozzá egy olyan házban, amit annak idején „csillagos háznak” hívtak, vagyis az elszeparált zsidó közösségek lakhelyeként sárga csillagos megjelölést kaptak.

A sötét történelmi emléket kísértetiesen felidéző KDNP-t többen is betámadták emiatt. Volt, aki Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselőhöz fordult levélben. Ujhelyi ennek apropóján körbeküldte az eseményről szóló beszámolóját az összes európai parlamenti képviselőtársának az alábbi szöveggel:

“Nem hiszem, hogy ez az erkölcstelenség további magyarázatot igényelne”

A KDNP pedig házhoz szaladt a pofonért, ugyanis Hölvényi György, aki szintén az EP-képviselők között ül KDNP-s színekben, úgy gondolta, hogy a legjobb megoldás, ha az egészet letagadja. A 444.hu beszámolója szerint Hölvényi azt írta:

“A magyar kommunista hagyományt követve a bukott szocialisták képviselője abból akár gátlástalan előnyt szerezni, hogy kihasználva a magyar helyzetről való pontos információk hiányát, hazudik”

Hölvényi vagy szándékosan akarja elferdíteni a történéseket, vagy fogalma nincs róla, hogy a fiatal KDNP-sek mit művelnek Budapesten, ugyanis az eseményről fotók is készültek, méghozzá az MTI által:

MTI-fotó: Máthé Zoltán

Ez a fiatal KDNP-s hölgy Hölvényi szerint nem is ragasztott oda semmit. Legalábbis úgy hiszi, hogy e tekintetben Ujhelyi hazudik. Két lehetőség van:

1, Elképzelhető, hogy az MTI munkatársai Photoshop-pal manipulálják a képeket.

2, Lehetséges, hogy ebben a történetben nem is Ujhelyi István hazudik.

A választ döntsék el az olvasók…

loading...