Videó: elfogták az érpataki ex-polgármestert a rendőrök – két autóval kapcsolták le

Az Ellenszél elsőként szúrta ki, hogy a police.hu-n országos elfogatóparancsot adtak ki Orosz Mihály Zoltán ellen. A körözés szerint becsületsértés miatt keresik a rendőrök a volt érpataki polgármestert. Nem sokkal később Orosz Mihály Zoltán élő videóban jelentkezett, ahol fel is hívta a 112-t, és rendszertelenül, érthetetlen szórenddel próbált érdeklődni arról, hogy kinek kell szólnia, ha tudja Orosz Mihály Zoltán tartózkodását. (Nyilván ez összezavarta a kezelőt, mivel Orosz Mihály Zoltánként mutatkozott be, a rendőrség bűnözői rétegéről beszélt, Polt Pétert emlegette, ezért egy idő után a harmadik kezelő is megunta a beszélgetést, és letette a telefont.)

Ma ismét élő közvetítésben hívta fel a Nyírbátori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának előadóját, azt a r. főtörzsőrmestert, aki beidézte őt, állítása szerint május 7-re, de az idézést, csak május 8-án adta postára. Orosz Mihály Zoltán ezért új Rákosi rendszert emlegetve hadovált összevissza az előadónak, aki nem tudott érdemben reagálni az elmondottakra, megkérte, hogy fáradjon be a kapitányságra. Ezen a ponton megjegyeznénk, hogy ha Orosz Mihály Zoltánt valóban május 7-re idézték, de május 8-án kapta meg az idézést, akkor vajon milyen okból kifolyólag nem hívta fel a rendőrségi előadót, és miért csodálkozik, hogy egy hónap elteltével kiadják az elfogatóparancsot, még ha az idézés dátuma nem is stimmelt?

A harmadik videó már beszédesebb, hiszen 2 rendőrautó villogja le Orosz Mihály Zoltán autóját, és a rendőri igazoltatás után átvizsgálják az ex-polgármester ruházatát, majd előállítják a járőrök.

Tekintettel arra, hogy Orosz Mihály Zoltán a videók alatt effektíve folyamatosan zaklatta a rendőröket különböző telefonszámokon, illetve egy hónapon keresztül nem reagált az idézésre, nem csoda, hogy két kocsival mennek érte, főleg, hogy ebből az ügyből önmagából kreálna mártírt, holott egyik telefonbeszélgetése során sem szólt másról a mondókája, mint a rendőrök vegzálásáról, pocskondiázásáról. Az, hogy ezúttal valóban megjelenik-e a kihallgatáson, nem tudhatták, így jogszerűen előállították.

Várjuk a további fejleményeket.

loading...