Egy képviselő ki merte mondani: Orbán ki akarja léptetni Magyarországot az EU-ból

Hadházy Ákos LMP-s országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányfő retteg a felelősségre vonástól, az uniós ügyészségtől, ezért megy neki a még független bíróságoknak. Orbán Viktor a bíróságok függetlenségének felszámolásával Magyarország kilépését készíti elő az Európai Unióból.

Hadházy szerint

„Ki akarja provokálni az ország kilépését a közösségből, hogy ne kelljen az uniós ügyészség elé állnia. A bíróságokat a korrupció és a politikai visszaélések elleni harc utolsó védőbástyái. A bíróságok megvédése egyet jelent a korrupció elleni harc és az uniós tagság megvédésével” – mondta. Hozzátette: a közigazgatási bíróságok szakmailag még megalapozottak is lehetnek, de szerinte a kormány célja nem szakmai, hanem a bírói függetlenség csorbítása.

Hadházy Ákos Handó Tündét is bírálta, az Országos Bírósági Hivatal elnökét is a bírói kinevezési gyakorlata miatt, valamint azért is, mert szerinte megpróbálta ellehetetleníteni az Országos Bírói Tanács működését. Hadházy szintén kifogásolta Trócsányi László igazságügyi miniszter egyik kijelentését, mondván, abból az derült ki, hogy a kormány szeretné megmondani, a bíróknak hogyan kell értelmezniük a törvényeket… 2020 után lezárul egy újabb EU-s költségvetési ciklus, utána Orbán és sleppje miatt -ha folytatják a retorikát, és feltéve ha EU-tag marad hazánk, euromilliárdokat bukna Magyarország.

loading...