Karácsony Gergő kimondta, amire mindannyian vártunk

Jólesik leírni, hogy „Gergő”. Személyesen nem ismerjük egymást, mégis ő ugyanúgy az én Gergőm, ahogy azé a bácsié, aki tegnap megszólította a kampányzáró rendezvényen. A választók bizalmából Zugló polgármestere, mégsem hívjuk „polgármester úrnak”. Nem azért, mert ledegradáljuk a szakmai tudását, és a nem kicsi kihívást, amit az Orbánnal való megmérettetés okán vállalt magára, hanem azért, mert közülünk való. Láthatjuk az utcán, ahogy tekeri a biciklijét, és ha megkérjük valamire, a legjobb tudása szerint fog segíteni. Magyarország következő miniszterelnöke egy ilyen ember.

Hétfőtől egy olyan kormányfőnk lesz, akitől nem kell majd félnünk. Egy ember, akinek nincs szüksége sonkafőzős videóra ahhoz, hogy az emberi arcát mutassa. Egy férfi, aki bár kellőképp megfontolt, kíméletlenül elszánt és határozott azokkal szemben, akik ezt az országot letérítették a demokratikus útról.

30415543_1874730655893105_3362525334783131648_o

Karácsony Gergő kimondta, amire mindannyian vártunk: készen áll a győzelemre, és vagyunk elegen, hogy holnap közösen élhessük meg a választási győzelem eufóriáját. A miniszterelnök-jelölt így fogalmaz Facebook-oldalán:

„Több tízezer kilométert utaztam, rengeteg helyen kampányoltam, nagyon sok kávét ittam. És még soha ilyen lelkes nem voltam!

Mert érzem, hogy a magyarok változást akarnak! A hit, a meggyőződés és a remény, ami minden nap vitt minket elő vasárnap esélyé alakul. Ha pedig Ti is akarjátok, akkor az esélyből valóság lesz! Változtassuk meg közösen Magyarországot!”

30222302_1874731555893015_5877016210264031232_o

Nemcsak a remény, hanem a számok is Karácsonyt igazolják

Váratlan, ám az eddigi tapasztalatok ismeretében annál megbízhatóbb eredményt jósolt vasárnapra az a rendszer, amely 2004 óta folyamatosan megjósolta az USA-ban zajló elnökválasztások pontos eredményét.

Fiatal informatikusok lemodellezték az ország virtuális térben zajló politikai küzdelmét, és az indiaiak által fejlesztett módszer attitűd vizsgálata alapján, várható eredményt hirdettek!

A MoglA, 2004 óta hibátlanul megmondta az USA elnökválasztásainak végeredményét, több országban, a virtuális térben végzett , a választásokkal kapcsolatos attitűd vizsgálataik sebészi kés pontossággal mérték az eredményt! A módszer 2016-ban a választások előtt egy héttel, amikor a közvélemény kutatók 12% Clinton győzelmet mértek, egyértelműen Donald Trump-t hozta ki győztesnek!

30221266_1874733909226113_7294078083315793920_o

Az alkalmazás szerint a néhány közvélemény-kutató cég által mért fölényes fideszes vezetés hamis. Ha hihetünk ennek a rendszernek, (márpedig az USA-beli eredményekből kiindulva nagyon is bízhatunk benne) Orbánnak már napjai sincsenek hátra.

A közvélemény-kutatók közül is optimista becslésekkel találkozhatunk, elég ha megnézzük a Publicus intézet kutatását, amely szerint a bizonytalanok körében a kormányváltási kedv nőtt, így magas részvétel esetén Orbán Viktort nagy melepetés érheti.

A holnapi választás tétje óriási, de szerencsére van egy „Gergőnk”, aki alternatívát nyújthat mindazokkal a szakemberekkel és az árnyékkormányának tagjaival, akik visszavezetik Magyarországot Európába, rajtuk kívül pedig a józan ész mentén gondolkozó, áldozatokat is hozni képes pártokkal, és azokkal a véleményformáló, ismert emberekkel, akik soha nem politizáltak, de most felvállalták, hogy egyértelműen Karácsony-kormányt szeretnének.

Ha te is szeretnéd, hogy a félnivaló Viktor helyébe mindannyiunk Gergője lépjen, mást már nem kell tenned, mint holnap tenni egy sétát a szavazófülkéig. A jövőnk múlik ezen, de ha te is elmész, sikerülni fog!

loading...