
Igen. De nem. De igen. Vagy nem? Nem. Azt hiszem igen. Vagy de. Mármint hogy nemigen!
Kábé így lehet összefoglalni azt a Sas-kabaréba is beillő műsorszámot, amit a Momentum fiatal vezetője az elmúlt napokban pártjával együtt leművelt. Persze értjük mi a politikai tapasztalatlanságot és a cuki gyerekességet is elnézzük egy ideig, de itt lenne az ideje végre eldönteni, hogy mit is akar Fekete-Győr András tulajdonképpen.
Tegnap, vagyis alig egy nappal a hódmezővásárhelyi győzelem után a pár szóvivője, Hajnal Miklós még azt nyilatkozta, hogy (az egyébként fergeteges eredménynek):
„nincs akkora tanulsága, amit az áprilisi, országgyűlési választás egészére le lehetne vonni.”
Ezen már akkor is mindenki meghökkent, tekintve, hogy rajtuk kívül az ÖSSZES ellenzéki párt elkezdett azon agyalni, miként lehetne a hódmezővásárhelyi-modellel győzelmet aratni áprilisban. De a Momentum még az LMP által felvetett, és az MSZP-Párbeszéd szövetséget és a Jobbikot is tárgyalni hívó kezdeményezésére sem volt hajlandó elmenni, noha korábban pont az LMP-nek tettek gesztusokat.
Erre ma Fekete-Győr, a momentum elnöke az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy
„A Momentum Mozgalom bárkivel kész együttműködni a jelenlegi rendszer leváltása érdekében”
Parancsolsz? Hát tegnap még nem pont az ellenkezőjét mondta a párt szóvivője?
„Nekünk tök mindegy, hogy ki jobbikos, ki MSZP-s, ki DK-s, ki LMP-s, ha ezek a pártok együtt tudnak működni”
-tette még hozzá Fekete-Győr, majd rögtön utána megint kifarolt, mondván, hogy
„minderről március 5-e után érdemes beszélni.”
Ami azért is különösen vicces, mert az ellenzék 15-re már kormányváltó gigatüntetést szervez. Kicsit késeinek tűnik az 5-i időpont.
Nekem viszont egy kérdésem még, ez egyszerűen nem hagy nyugodni: ezek ott a Momentumban vajon egyáltalá nem beszélgetnek egymással? :O