Hódmezővásárhelyen dőlhet el a Fidesz sorsa: érik az armageddoni ütközet

Kép forrása: MTI

Figyelmetek most Hódmezővásárhelyre vessétek!

A választás előtti utolsó megállóhoz érkezik az ország holnap Hódmezővásárhelyen. A Lázár János uralmához tartozó városban ugyanis polgármester-választás lesz holnap, ám a Fidesz egyáltalán nem áll olyan jól, mint szeretnének. Márpedig ha holnap buknak, az egy országot ébreszthet rá arra, hogy a legyőzhetetlennek hitt óriási valójában csak egy agresszív kis nyuszika, semmi más.

Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy Hódmezővásárhely polgármestere Lázár János volt egy egész évtizeden keresztül 2002-től kezdve egészen 2012-ig, Ezután egy új törvény miatt összeférhetetlen lett a polgármesterség és a képviselőség, így Lázár távozni kényszerült a városvezetői székéből. A helyére Almási István került, ám ne legyenek kétségeink, rajta keresztül Lázár továbbra is a városon tartotta a kezét. Ám Almási tavaly novemberben elhunyt, így ki kellett írni az időközi választást, amely éppen holnapra esett.

Történt azonban egy nagyon furcsa csavar: az ellenzék képes volt megtenni azt, amit eddig soha sem tudott. Az MSZP, az LMP és a Jobbik is beállt Márki-Zay Péter mögé. Megvalósult tehát a teljes ellenzéki összefogás, amit tekinthetünk az április választás főpróbájának. Ha itt ugyanis sikerrel jár az együttműködés, a választók végérvényesen megtanulják, hogy nem számít milyen ellenzéki pártra, de mindenképpen a Fidesz ellen kell szavazzanak.

Ez pedig könnyen kimoshatja a talajt kormánypártok alól áprilisban, hogy egy földcsuszamlás-szerű ellenzéki győzelemmel a történelem szemétdombjára küldje Orbán Viktor pártját.

És hogy mire alapozom ezt a optimizmust? A válasz a most is dúló armageddoni kampányban rejlik!

A Fidesz bepánikolt

A Fidesz a most is regnáló alpolgármestert, Lázár üdvöskéjét, Hegedűs Zoltánt támogatja. Ám nagyon úgy fest, hogy nem bíznak a sikerében, mert olyan lejáratást indítottak Márky-Zay Péter ellen, amiben még a támogatóit is „Simicska-bérencnek”, „hataloméhesnek” titulálták, akiknek egyetlen érdekük a „város kasszájának kifosztása”.

Ráadásul az index.hu beszámolójából tudjuk, hogy 2006-ban Lázár alulmaradt a parlamenti küzdelemben, mert a város az ellenzéki jelöltet támogatta és csak azért tarthatta meg a képviselői székét, mert

„a Mindszenten és Székkutason begyűjtött szavazatokkal”

sikerült ellensúlyoznia az ellene forduló várost.

Nézzük akkor át, amit eddig tudunk és ami arra utal, hogy a Fidesznek van félnivalója:

  • gyenge a fideszes jelölt
  • a teljes ellenzék összezárt
  • a Fidesz kampánya aljasságával messziről bűzlik a félelemtől
  • korábban is előfordult, hogy a város átbillegett baloldalra.

Ha ezek a körülmények együttesen holnap azt eredményezik, hogy a Fidesz bukik Hódmezővásárhelyen, az nem egyszerűen azt jelenti, hogy az ellenzék képes győzni. Hanem azt, hogy

az ellenzék bárhol képes győzni.

Ez pedig az a fordulat, amire nagyon régen vár, ez a sokat gyötört nemzet.

loading...