Orbán embere élő adásban tálalt ki: sokkoló, amiket mondott

Forrás: newsonia.com

Kínos bukás

Emlékszünk még G. Fodor Gábor nevére? Ha valaki nem ismerné, érdemes lesz örökre megjegyeznie. Ez az ember a tökéletes példája ugyanis annak, hogyan ne viselkedjünk, ha meg akarjuk őrizni a gerincünket. Amit az egykor jobb napokat látott politológus villantott, az sokkoló.

De kezdjük az elején! Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a TV2 tévécsatorna már régen Andy Vajna kezében van. Amióta ez így van, azóta pedig gyakorlatilag folyamatosan ömlik a propaganda és a fideszes mocsok. Sokszor már látszatra sem adnak. Ez meg is látszódik a nézettségi adataikon – számol be a hvg.hu. Úgy fest, hogy az emberek mégsem olyan hülyék, mint amennyire a Fideszben ezt szeretnék és ha túl sok hazugsággal szembesülnek, egyszerűen elkapcsolnak.

A TV2 Visszaszámlálás című műsorába ugyanis még pénteken behívták G.Fodor Gábort, aki a 888 nevű szennylap „főszerkesztője”, Habonyi körökben mozog és Orbán Viktor lelkes híve. Na most ez az ember képest volt a következőket elmondani élő adásban:

„Hadd szóljak a jobboldali szavazókhoz: ne játsszuk, hogy független elemző lennék”

Ez gyakorlatilag egy beismerő vallomás, egy hűségeskü és ezzel egyúttal arcon köpése mindannak, amit egy igazi független elemzőnek képviselnie kellene! De itt jön az igazán sokkoló dolog: ha valaki bevallja, hogy semmi másra nem jó, mint kormány-hazugságokat harsogni, az hogy tud utána fél perccel bármit is állítani a politikáról?

Merthogy G. Fodor ezután neki is látott felmondani az éppen futó sláger-paneleket: szidta az MSZP-t, Karácsony Gergely, a liberalizmust, az Olafot, tehát majdnem mindent és mindenkit, aki kritikus a kormánnyal szemben.

Bevallom, én ezt tényleg nem értem. Hogyan tud így tükörbe nézni G. Fodor úr? Hogyan tud tud egyáltalán úgy létezni, hogy az ön minden szava vállaltan hazugság? Mi történik ilyenkor az ön fejében? Vagy a fizetési csekkért mindenre képes? Őszintén kívánom önnek, hogy térjen észhez! Mert amerre ön most halad, az nem csak sokkoló, sokkoló, de egyenesen vállalhatatlan. És  higgye el, nem csak nekünk, hanem magának is.

loading...