Téveszmék fogságában
A Magyar Idők nevű kormánypropagandában megjelent ma egy „publicisztika” egyenesen a szentséges miniszterelnök, Orbán Viktor tollából. Amit a nagy ember megható karácsonyi üzenetnek szánt, könnyen ellene fordulhat a végén.
A szöveg ugyanis félelmetes képet fest a miniszterelnök (tév)eszméiről…
Kezdjük mindjárt a címadással: „Meg kell védenünk a keresztény kultúrát„. Ez már önmagában is sokaknál kiverheti a biztosítékot. Hogyan lehet ugyanis az, hogy egy szekuláris, modern államban a megválasztott miniszterelnök, akinek a feladata az volna, hogy az egész országot képviselje és megjelenítse, ilyen durván egy vallási kisebbség köpenyébe bújik? Ráadásul a kereszténység melyik ágáról beszélünk? És mi van a kisegyházakkal? Hát a krisnásokkal, akik rendszeresen ételt osztanak (az állam helyett is)? A buddhistákkal? A taoistákkal? De leginkább: emberek millióival, akiket már régen nem érdekelnek a vallások? A miniszterelnöknek őket nem kell képviselnie?
Ám itt következik a második probléma. Mégis mitől kellene megvédeni a keresztény kultúrát? Minden fejlett országban, ahol békében képes sokféle ember megélni egymás mellett, ott azt látjuk, hogy a sokszínűség gazdagítja és erősebbé teszi az országot.
Tehát pont nincs veszélyben van a kereszténység.
Egy nyitott és sokszínű országban fordítva kellene lennie: a kereszténység is aktívan járulhatna hozzá egy békés világ és virágzó társadalom felépítéséhez. Persze ehhez nem ellenséget kellene látni a másik emberben, hanem elfogadni, hogy mások másként vannak a lélek dolgaival.
A miniszterelnök a múlt embere
Amikor olyanok hangzanak el Orbán szájából, minthogy
„Az európai emberek számára a keresztény kultúra határozza meg hétköznapi erkölcseinket.”
vagy éppen, hogy
„A keresztény kultúra igazít el bennünket az élet ellentmondásai között. Meghatározza fölfogásunkat az igazságosság és az igazságtalanság mivoltáról, a férfi és nő viszonyáról, a családról, a sikerről, a munkáról és a becsületről.”
akkor bizony furcsa, szorongató érzést érezhetünk a torkunk táján és kétségbeesetten fogjuk a fejünket. Mert az bizonyosnak, hogy a kereszténység fontos része a történelmünknek és a kultúránknak. Bolond volna, aki ezt tagadja. De hogy meghatározná hétköznapi erkölcseinket? És akkor mi van a római jogra épülő törvényhozással? Mi van az amerikai filmiparral? A görög mítoszok erejével? A távol-kelet titokzatos filozófiájával?
Nem. Az igazság és igazságtalanság, férfi és nő, család, siker, munka és becsület kérdéseiről nem avítt dogmák adhatnak útmutatást, hanem modern gondolatok, melyek friss levegőt engednek be a szobába. Pezsgő viták, tudományos kutatások és fejlődés: ezek azok a dolgok, melyek által mi magunk dönthetünk és állapodhatunk meg arról, miként kívánunk élni. Szemforgató ájtatosság helyett, testvéries őszinteség, nyitottság és a dolgok őszinte megbeszélése segíthet minket újra a sikeres nemzetek közé emelkedni. Ez a jövő: tudás, a tudatlanság, felvilágosultság a babonák, fény a sötétség helyett.
Orbán Viktor képtelen alkalmazkodni a 21. századhoz. Ezért a modern világot csak egy régi szemüveg torz képén keresztül tudja megérteni. Képtelen megújulni, képtelen a valóságot látni akként látni amilyen: megoldandó problémákban ugyan még mindig bővelkedik, de összességében mégis egyre gazdagabb, egyre globálisabb, egyre fejlettebb. Az ilyen gondolkozást pedig, amikor valaki mindenáron a hamis képzetekhez ragaszkodik, a pszichológiában téveszméknek mondják. Nem szerencsés, ha egy vezető feje ilyenekkel van tele.