Orbánék mostani hazugsága kiverte a biztosítékot Európában: ezért mindenhol le kellene mondania a kormányfőnek

Kép forrása: MTI

A magyar kormány szerint az Európai Parlament múlt csütörtökön megszavazta a kötelező kvótarendszer bevezetését.

A Hír Tv tudósítója szerint erről szó sincs, aki ilyet állít – mint például Németh Szilárd Fidesz-alelnök ma a parlamentben – az nem mond igazat. Az EP egy, az intézményközi tárgyalások megnyitására vonatkozó határozatot fogadott el – ez azt jelenti, hogy az EP ebben a témában az Európai Bizottsággal, illetve az Európai Tanáccsal háromoldalú tárgyalásokat fog kezdeményezni. Az Európai Parlament plenáris ülése semmiféle álláspontot nem fogadott el a kvótarendszerrel kapcsolatban – tette hozzá tudósítónk.

Két héttel ezelőtt az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) egy jelentést hagyott jóvá – ebben van szó a kötelező kvótarendszerről.

Soros György ma hazugságnak nevezte a kormány állítását, miszerint Brüsszel az ő tervét hajtja végre menekültügyben. Az Európai Bizottságban többször elhangzott, hogy nem létezik Soros-terv, a munkatervben ilyen tétel nem szerepel – mondta brüsszeli tudósítónk. Az EB-nél hangsúlyozták: az amerikai üzletember elképzelései nem tükröződhetnek egyértelműen az Európai Bizottság politikájában.

forrás: hirtv.hu

loading...