Semjén Zsolt felült a saját hülyeségének vonatára, és még dudált is vele – elképesztő, mit mondott

Fotó: nol.hu / M. Schmidt János

Magyarország miniszterelnök-helyettesét kérdezték meg arról, miért gondolja úgy a Fidesz-KDNP koalíciója, hogy jár a szavazati jog azoknak a határon túli magyaroknak, akiknek nincs bejelentett lakcímük Magyarországon és egy másik országban adóznak.

Semjén Zsolt válasza egészen meglepőre sikeredett. Szerinte már maga a felvetés is egészen Gyurcsány Ferencig vezethető vissza, ami egyébként ritka nagy baromság.

Szóval ha nem Soros akkor Gyurcsány.

Sőt, Semjén úr még ennél is tovább ment:
„PC módon fogalmazva, tudnék olyan népcsoportot, pontosabban olyan csoportokat mondani Magyarországon, akik életükben egy fillér adót nem fizettek, mégis abszurd lenne azt mondani, hogy ne legyen szavazati joguk.”

Semjén szerint az adófizetés és a szavazati jog nem függ össze, mert minden magyarnak született joga van arra, hogy állampolgár legyen, márpedig az állampolgárság és a szavazati jog egymástól elválaszthatatlan.

Válaszában a legmeglepőbb és legérthetetlenebb az, hogy tudomásuk van olyan csoportokról Magyarországon, akik nem fizetnek adót, viszont mégse tesznek ellene semmit.
Vajon ha tudják kik ezek, miért nem tesznek ellene?

Valamint Ön szerint kikre gondolhatott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes? Kik lehetnek azok a csoportok?
Válaszát, tippjét kommentben írja meg nekünk. Köszönjük!

http://zeroz3ro.tumblr.com/post/164439643564/semjén-zsolt-szerint-ritka-nagy-baromság-hogy

Forrás: 444.hu

loading...