
A kormány fontosnak tartja a nyugdíjasok becsületének védelmét, ezért bocsánatkérésre szólították fel Vona Gábort kijelentése miatt. A Fidesz álláspontja szerint, Vona sértő jelzőket használt a magyar nyugdíjasokra vonatkozóan, mikor az Orbán Viktort Tusványoson kifütyülő nőt megrángattak, erre a Jobbik elnöke azt írta ki a Facebook oldalára, hogy „az ott álló viktoriánus nyugdíjasokon eluralkodott a lincshangulat”.
A kormánypárt többször szólította már fel Vona Gábort, hogy kérjen bocsánatot, de nem tett eleget a kérésnek, ezért most a Fidesz elhatározta, országos tájékoztatást indít. A kampány célja, hogy telefonon és e-mailen keresztül tájékoztatják a magyarországi nyugdíjasokat arról, hogy Vona Gábor a Jobbik elnöke milyen megengedhetetlen és sértő jelzőket használt rájuk.
A kampány hétfőn indult és várhatóan 7-10 napig tart majd.

Hétfőn tett sajtótájékoztatót Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, melyben azt monda, Vona Gábort már többször felszólították, kérjen bocsánatot azoktól, akiknek az önbecsülésébe gázolt a szavaival, de erre a Jobbik elnöke nem volt hajlandó annak ellenére sem, hogy nyugdíjas szervezetek is ezt kérték tőle.
Egy hónapja várunk a bocsánatkérésre, azonban nem várhatunk tovább. Az a véleményünk, tájékoztatni kell az embereket arról, mi hangzott el, miket mondott a Jobbik elnöke – mondta Hidvéghi Balázs.
Hozzátette: Vona Gábor szavai megengedhetetlen, cinikus, sértő kijelentések. „Senki nem veheti magának a bátorságot arra, hogy így beszéljen a magyar nyugdíjasokról”
Forrás: mno.hu