Török Gábor olyan kijelentést tett, ami ha bekövetkezik, milliók fogják elhagyni az országot – videó

forrás: nol.hu

Török Gábor némely kijelentéséből eddig is sejteni lehetett, hogy szimpatizál a Jobbikkal, de az azonnali.hu-nak adott interjúja ezek után minden kétséget eloszlat.

Török Gábor jóslás helyett inkább megnézné, hogyan kormányozna a Jobbik. A Fidesz-Jobbik koalíciónál valószínűbbnek tart egy előrehozott választást arra az esetre, ha senki nem nyer abszolút többséget 2018-ban.
A politikai elemzőt a Jobbik Ifjúsági Tagozatának nyári táborában arról is kérdeztkk: hogyan válhatna szalonképessé a Jobbik külföldön, és áttörheti-e a szélsőjobboldali pártok fölött terpeszkedő üvegplafont.

Hogy kormányzóképes-e a Jobbik, azt elemzőként egyelőre a Jobbik ifjúsági tagozatának keszthelyi kerekasztal-beszélgetésén részt vevő Török Gábor sem tudta megmondani az Azonnalinak. Mint mondta, 2002-ben a magyar választókhoz hasonlóan emlékei szerint ő is kormányzóképesnek tartotta az MSZP-t, aztán kiderült, hogy káoszba taszították az országot. Feltételezései vannak ugyan Vona Gáborék képességeiről, de szerinte előbb érdemes lenne megnézni, hogyan nézne ki a Jobbik kormányzása, és csak utána alkotna véleményt. A Jobbik előtt álló legnagyobb kihívás a kormányzóképesség bizonyítása, véli az elemző, aki szerint Vonáék helyzete több szempontból hasonlít az 1998-as, liberálisból jobbra fordult Fideszéhez. írja az azonnali.hu

 

A magam részéről nem nagyon lennék kíváncsi, hogy hogyan kormányoz a Jobbik. Cukiskodás ide, néppártosodás oda, azért én még emlékszem a Jobbik politikusinak néhány durvább kijelentésére:

  • „A gázai konfliktus kapcsán itt lenne az ideje annak, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak” Gyöngyösi Márton Jobbik képviselő
  • „A Jobbik jövő csütörtökig „mindent megtesz”, hogy érdemi vitát tudjon lefolytatni a többi országgyűlési frakcióval a „cigánybűnözés” kifejezés parlamenti használatáról – jelentette ki az ellenzéki párt alelnöke pénteken sajtótájékoztatóján.” Novák Előd kegyvesztett Jobbikos országgyűlési képviselő
  • Ez a Jobbik valódi arca! Az Európai Parlament strasbourgi ülésén megemlékeztünk a nemrég elhunyt francia liberális politikus Simone Veilről, az EP első elnökéről, a Holokauszt egyik nehéz sorsú túlélőjéről. Igen, jól látják a képen: az egyébként mérsékeltebb hangot képviselő jobbikos Balczó Zoltán ülve maradt a főhajtás idején. Ha bárki azt gondolja, hogy ez az Európa-ellenes szélsőjobboldali párt (vagy épp a hasonlóan Európa-ellenes, putyinista Fidesz) fogja az európai értékek fősodrában tartani Magyarországot, az súlyosan téved” – írja Ujhelyi a Facebook-oldalán, és az alábbi képet is mellékelte:
  • balczo

A Sor még sajnos nagyon hosszú, hogy miért nem szeretném ha Jobbik kormányra kerülne. Nem akarok olyan embereknek esélyt adni a kormányzásra akik politikai tőkéjüket nettó gyűlölködésből tették össze. Nem akarom, hogy az egykori Gárdamellényes Vona Gábor képviselje a hazámat bárhol is. Nem akarom, hogy egykori Skinhead vezér Sneider Tamás kormánytag legyen. Nem akarom, hogy a hazámnak olyan kormánya legyen ahol helyet kaphat Toroczkai László, akinek vidék Magyarországán, polgármesterként az a legfontosabb, hogy ki a meleg és ki a hetero.

 

loading...