Valami nagyon furcsa dolog történt Vágó Istvánnal…

Vágó Istvánt saját halottjaként tekinti a DK.
Fotó: Marjai János / MTI

Gyermekkorom kedvence volt Vágó István. Szerettem a hangját, a humorát, a tudását! Egyszer elhívtuk Pápára is, ahol kerekasztal-beszélgetés keretében fejtette ki véleményét a médiáról, politikáról. Akkor úgy fogalmazott, hogy az emberek régen azért néztek kvízműsorokat, mert olyanokra voltak kíváncsiak, akik okosabbak náluk. Mostanság pedig azért adnak a csatornák primitív adásokat, mert a társadalmi igényt elégítik ki, ugyanis már nem az érdekel minket, akire felnézhetünk, hanem olyanok, akiket le tudunk nézni, mert butábbak, esetlenebbek nálunk.

Milyen igaza volt! Ahogy sok minden másban is. Mostanában azonban a szó „soros” értelmében vett pártpolitikát olvasom tőle. „Csakafidesz” helyett a „csakadékát” szajkózza, és félreértés ne essék, egy pillanatig sem vélelmezem róla, hogy konspiratív, rosszindulatú szándékkal tenné mindezt. Inkább úgy fogalmaznék, hogy valami nagyon furcsa dolog történt Vágó Istvánnal.

A mai kiírását idézem a Facebookról:

Botka: „Azt láttam, hogy sodródik bele az ellenzék a 2013-as, 2014-es forgatókönyvbe, amikor a választást megelőző egy évben csak az összefogósdival szórakoztatták a választópolgárokat. Ez végül a Fidesznek kétharmados győzelmet hozott.”
Szerintem meg az hozott a Fidesznek kétharmados győzelmet, hogy az MSZP ill. Mesterházy ráerőltette magát az összefogás pártjaira. Ez látszik megismétlődni most is. Nem vonták le a tanulságot. Kár.”

„Az összefogás pártjaira” – írja Vágó.

Maximális tiszteletem azoknak, akik hitükből, meggyőződésükből úgy látják, hogy a DK vagy éppen az LMP-PM-Együtt kínálja a legszimpatikusabb lehetőséget számukra. Az az ember viszont, aki kívülállóként beszél a legnagyobb ellenzéki pártról, vagyis az MSZP-ről, méghozzá olyan formában, mint amelyik párt „ráerőltette magát” az 1-2 vagy 3-4%-os pártokra, az vagy csúsztat, vagy bigottabb lett a legradikálisabb fideszesnél is…

Nagyon sajnálom, hogy gyermekkorom egyik legnagyobb ikonja efféle módszerekkel próbál élni a politikában. Azért sajnálom, mert ezzel épp hogy nem azt szolgálja, amit szeretne, és ezt a fanatikusokon kívül mindenki pontosan látja…

loading...