
118 milliárd nem kevés pénz, még Mészáros Lőrincnek sem. Egyszerű emberi halandónak pedig elképzelhetetlen. Ekkora összegről van szó, amit a Fidesz ügyesen eljuttatott az egyházaknak, azonban senki nem tudja, milyen okból, és hogy ez a pénz végeredményben kinél fog lecsapódni.
Tavaly egy kormányrendelettel váratlanul megdobták az egyházakat egy nemzetgazdasági szinten is jelentős ajándékkal, egészen pontosan 118 milliárd forint extra pénzzel, írja a HVG. A pénzt tavaly december végén át is utalták.
A Civilek a Költségvetésről projekt keretében Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője közérdekű adatigényléssel szerette volna megtudni, hogy hova ment a pénzünk.
Kezdetben nem engedtek mindenbe betekintést, csak néhány adatra nézhetett rá Romhányi a lap újságíróival együtt márciusban az EMMI-ben. Ebből kiderült egyrészt, hogy az év végi támogatást 2016. január 1. és 2017. december 31. közötti projektekre lehetett felhasználni, tehát a kormányrendelet előtti költéseket, rég elkészült beruházásokat is utólag kifizethettünk még egyszer az adófizetők pénzéből.
Talán még furcsább volt, hogy az összesen az összesen több mint 200 egyházi projektötlet részletes költségbecslését ráértek beadni február végéig.
Arról azonban nem tudunk, hogy részleteiben ez mit takar, ugyanis kb. ezer oldalért 156 ezer forintot kért volna el a vonatkozó hivatal, az EMMI alá tartozó Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EET). Annyit lehet tudni, hogy némely projekteknél kértek bizonyos hiánypótlásokat még.
A 118 milliárd sorsának kikeresése, szkennelése (!) és az anonimizálása lett volna az EET-nek ilyen 156 ezres költség, amit kiszámláztak volna az adatigénylőnek. Mondjuk azt végképp nem is tudni, hogy itt mit akartak anonimizálni. Romhányi szerint ezekben az adatokban a kapcsolattartó telefonszámán kívül semmi sem lehet titkos, úgyhogy Péterfalvi Attilát, az Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét levélben kérte ez ügyben egy külön vizsgálatra – írja az Index.
Mindenesetre legkésőbb a 2016-os zárszámadásból, és annak számvevőszéki ellenőrzéséből nyár végén ki kell derülnie mindenképp a 118 milliárdos ajándék részletesebb sorsának.