Civilek váltanák le a Orbánt, akik nem kérnek a választásokból sem

Kép forrása: 24.hu

Kaptunk egy írást az Európa Blokktól, amit utánközlésre szántak. Az a publicisztika különlegessége, hogy ugyan az Orbán-kormány elleni fellépést szorgalmazza, kihagyná belőle a pártokat és csak a civilekre hagyatkozna. Az elképzelés érdekes, ezért után közöljük, de, mint a cikkíró saját véleményét.

„Szerte a világban minden év február 1-jén tartják a Civilek Napját. Nálunk – a rossz időjárásra való tekintettel – erre február 5-én (vasárnap) 16 órától kerül sor a Kossuth téren. Néhány hete (2016. decemberében) Lengyelország nagyvárosaiban a kormány ellen hatalmas tömegek tüntettek a sajtószabadság megsértésének a szándéka ellen.

A napokban pedig Románia városaiban kelt fel a nép a törvényesíteni kívánt korrupció miatt.

Jelenleg demonstrációk folynak az Egyesült Államokban azért, mert az ország elnöke (nagy valószínűséggel orosz titkosszolgálati befolyással) egy nettó pszichopata, rasszista őrült lett. Az utca embere Angliában is felemelte a szavát. Ott eddig már mintegy 3 millióan írták alá azt a petíciót, amit majd az angol parlamentnek is meg kell vitatnia: Donald Trumpot frissen megválasztott amerikai elnököt – a nyilvánvaló demokrácia ellenessége és megalapozatlan idegengyűlölete miatt – hivatalos keretek között ne engedjék be a szigetországba, például azért, hogy a Királynő sohase fogadhassa őt…

A fenti példákból (is) jól látszik, mindig van arra lehetőség, hogy az emberek bármikor felemeljék a szavukat. Hiszen demokratikus emberi alapjoguknak szereznek érvényt akkor, amikor békés utcai tüntetések formájában tiltakoznak az őket ért sérelmek miatt. A népnek bármikor jogában áll elzavarni a kormányát!

Hazánkban azonban most már másról, sokkal többről van szó:

A héten Magyarországon két olyan találkozó volt, ami pontosan szemlélteti annak a rendszernek a mibenlétét amiben élni kényszerülünk. Azt a 2010-től máig létrejött feudál-hűbéruralmi felállást, ahol a NER-re, majd az „illiberális” állami berendezkedésre a magyar nép valójában sohasem szavazott, ezért az törvénytelen.

Csütörtökön (február 2.) Putyin orosz elnök látogatott Budapestre (diktátorok találkozója). Ez az esemény sem verte ki kellően a biztosítékot az „Együtt”-ön kívül egyetlen pártnál sem, hiszen rajtuk kívül senki nem kifogásolta, hogy egy kegyetlen diktátort, egy hazug politikust – akinek többek között Csecsenföld, Szíria, Ukrajna népeinek vére, továbbá politikai gyilkosságok sora tapad a kezéhez – fogadott Orbán a parlamentben! De ők sem a mai önkényuralmi rendszer leváltását követelték, hanem azt, hogy a kormány tartson 3 lépésnyi távolságot Putyintól… és amikor az a siralmasan kevés elszánt putyorbán tüntető elkezdte skandálni, hogy „Orbán, takarodj”, akkor arra „inkább fütyüljetek!” volt a válasz…

Egy párt sem rántotta le a leplet arról az egyszerű tényről, hogy éppen a világ elsős zámú demokráciájának (USA) meghekkelőjét fogadta Orbán, és ennek tudatában mi várható itthon 2018-ban.

Mint ahogy arról az írás elején szó volt, Lengyelországban a sajtószabadság, Romániában a korrupció, az USA-ban és Angliában a rasszizmus ügyei külön-külön is hatalmas felzúdulást okoztak. Érdekes, hogy másutt milyen kevés szikra elegendő ahhoz, hogy a Nép teljes joggal tüntessen. Nálunk pedig miközben mindhárom probléma egyszerre van jelen, sőt az oktatás és az egészségügy pusztulását is ide vehetjük a devizahitellel, a nyugdíjjal és a többi sérelemmel együtt, mára szétporladt minden olyan erő, amelyik ezt felismerve érdemben szervezné az utcát, amely képes lenne megállítani a diktatúra folyamatosan nyomuló hatalmát.

A parlamenti pártok utóbbi 7 éves ténykedéséből, de az elmúlt 27 évből is jól látszik, hogy nem ezek a pártok azok, akikre magunkat és gyerekeink jövőjét bíznunk kellene. Éppen ezért a Civilek Napján a legfontosabb feladat, hogy megfogalmazzuk a mai kor valódi társadalmi igényét.

Nem kérünk a mai idegengyűlölő diktatúrából, és az azt kiszolgáló parlamenti pártokból!

Nem kérünk abból a 2018-as választásból sem:

– amiről mindenki tudja, hogy valójában választási csalások halmaza, és ahol lényegében – a nyerő fideszen kívül – csak az ezt elfogadó pártok parlamentbe juttatásáról lehet szavazni, akik ráadásul erre a diktatúrára ismét felesküsznek majd.
– ahol továbbra is természetes lesz a rendszerszintű lopás.
– amely most már biztosan kivezet bennünket Európából (és elszakít a már ott élő szeretteinktől)!

Éppen ezért nekünk – civileknek – az utcán kell kiharcolnunk igazunkat egy új és valódi rendszerváltozásért! Folyamatos, békés tüntetésre hívunk mindenkit, aki érti és megérti: a diktatúra nem megreformálható, szavazással nem leváltható!

Most már csak magunkra számíthatunk. Nekünk kell kezünkbe venni a saját sorsunkat!
A diktatúra rezsimje és a vele kollaboráló parlamenti pártok pontosan tudják azt, hogy a civilek jelentik rájuk a legnagyobb veszélyt. Éppen ezért hirdettek nyílt támadást a népet még valamennyire megvédeni képes demokrácia utolsó bástyája ellen.

Ezért egyetlen lehetőségünk ugyanaz, mint amit külföldön is látunk: tiltakozók ezrei és tízezrei, akik betöltik az ottani “Kossuth teret”, és addig nem mennek haza, amíg a regnáló hatalom magától le nem mond!

B.T.”

loading...