Több előadásán is hallottam már, hogy Puzsér Róbert nem szívleli túlságosan a nyugdíjasokat. Nem egyszer, nem kétszer fordult elő, hogy őket kiáltotta ki bűnbaknak. Évek óta erről ír.
Néhány példa:
” Nyuggernek az elfajzott, agresszív, összeférhetetlen nyugdíjast nevezzük.”
„Ebben az országban nem a futballhuligánoktól, nem a skinheadektől, és nem a motoros bandáktól kell rettegni, hanem a politikai szekták nyuggerhordáitól.”
„A nyugdíjas kaszt túszul ejtette az országot és e kaszt mohóságát a komplett magyar politikai elit kiszolgálja”
Legújabb írását a szelsokozep.com oldalon tette közzé, ahol úgy ír a nyugdíjasokról, mintha az ördög szülte volna őket.
„A hazai média egyáltalán nem enged át olyan véleményt, ami a nyugdíjasokat, vagy akár csak a nyugdíjasok hiperaktív, harcos és szektás keménymagját, a nyuggereket bírálná. Míg tőlünk nyugatra a politikai korrektség száműzte a közbeszédből a bevándorlás és az együttélés problémáit, addig Magyarországon a cigánysággal, a zsidósággal és a nyugdíjasokkal kapcsolatos diskurzus vált tabuvá. Csakhogy míg az előbbi két témát a hazai szélsőjobb folyamatosan feszegette, és mindkét szekértábor hatalmi érdeke az volt, hogy ezek a sebek se be ne gyógyuljanak, se fel ne fakadjanak, addig a nyugdíjasokról szó sem esik. Eközben ők a legnagyobb számú és egyben a legfegyelmezettebben szavazó társadalmi réteg Magyarországon. Eközben a politika gátlások nélkül fosztja meg a levélben való szavazás lehetőségétől külföldön dolgozó, fiatal honfitársainkat. Eközben fel sem merül a tizennyolc éves választói korhatár leszállítása tizenhat vagy tizennégy évre. A rendszer lényege, hogy a nyugdíjasok javára szolgáló politikai gesztusok soha el ne apadjanak: menetrend szerint érkezzenek a Fásy Ádám bandériumába sorozott mulatós-sztárok, menetrend szerint érkezzenek a karácsonyra szánt Erzsébet-utalványok, az önkormányzati ajándékcsomagok, a nyugdíjemelések, s még ennél is nagyobb számban a követelések és az ígéretek. Kormány és ellenzék közös játéka ez. S miközben Magyarország drámai zuhanást él át az oktatás, a kultúra és a demográfia terén, miközben előbb a visegrádiak, majd a Baltikum államai is sorban ellépnek mellőle, a kormányzat hatalmi helyzete betonbiztos. Kihívója sincs, ellenzéke ugyanis még a legalapvetőbb diagnózis felállítására is képtelen, annyira fél a megbélyegzéstől, az országos tabu felmondásától.
Orbán Viktor hatalmának biztosítéka kifejezetten a nyugdíjasokkal kötött szövetség. Ez nem szociális uszítás, nem idősellenesség, és nem gyűlöletbeszéd – ez szociológiai tény. Ahogy szociológiai tény, hogy Hillary Clinton elsősorban az etnikai és a szexuális kisebbségek támogatásában utazott, míg ellenfele, Donald Trump kifejezetten a fehér munkások és a vallásosak kedvét kereste. Ahogy szociológiai tény, hogy a francia ancien régime a papság és a nemesség támogatásával biztosította hatalmát, a forradalom irányzatainak politikai és szellemi bázisát pedig döntően a polgárság, és nem a parasztság képezte.
Ez azt jelenti, hogy minden pap és nemes a Bourbonokat támogatta? Nos, természetesen nem – hisz még a forradalom egyik legfőbb teoretikusa, Montesquieu is arisztokrata volt. Ez azt jelenti, hogy minden amerikai fekete, latin és homoszexuális választó Clintonra szavazott? Természetesen nem jelenti. Épp ahogy nem áll minden nyugdíjas Orbán mögött. Ha azonban megnézzük egy Békemenet mezőnyét, ha elolvasunk egy közvéleménykutatást, vagy ha precízen kiszámoljuk, kik és mennyit kapnak, továbbá kik azok, akiktől a kormány mindig és kifejezetten csak elvesz, nyilvánvalóvá válik, hogy Orbán Viktor egyrészt generációs politikát folytat, melynek keretében időset állít szembe fiatallal; másrészt pedig könyörtelen burzsoá politikát, melynek során a legszegényebbeket állítja szembe a felső tízezer milliárdosaival. Mondanom sem kell, hogy stabil kétmillió szavazója nem az utóbbiak közül kerül ki.
Pusztán azért megkapom a gyűlöletbeszéd vádját, mert a valóság bizonyos részéről beszélni merészelek. Ha pedig így van, akkor már azt is kimondom, hogy nem a nyugdíjasokat kell kiszolgálni – sem extrém ígéretekkel, mint a tizenharmadik havi nyugdíj, sem pedig azzal, hogy nem vagyunk hajlandóak szembesíteni őket a szerepükkel és a felelősségükkel: abban a helyzetben vannak, hogy ők szabnak irányt az országnak, abban a helyzetben vannak, hogy ők döntenek mindannyiunk jövőjéről, ehhez képest pedig ugyan hányadrangú kérdés, hogy 0,8%-os vagy 1,6%-os lesz-e a nyugdíjemelés? Valóban az érdemli a bírálatot, aki rámutat, hogy miért és miként vesztegetik meg ezt a réteget a politikusok, s nem azok, akiknek az unokái épp elmenekülnek az országból?
Az engem gyűlöletbeszéddel vádoló újbaloldali aktivista és médiaművész, Gulyás Márton munkásságát nagyra tartom – ezért is hívtam el a Sznobjektív egyik adásába. Azt gondolom ugyanakkor mind rá, mind az újbaloldal egyéb képviselőire vonatkozóan, hogy nem lehet mindent megúszni száz százalék elitkritikával, száz százalék rendszerkritikával és száz százalék kapitalizmuskritikával – oda kell tenni ezek mellé a társadalomkritikát, oda kell tenni az értelmiség, a tömeg, a bulvár vagy épp az iszlám kritikáját is.
Továbbá oda kell tenni egy szociálisan végiggondolt programot. Egy olyan programot, amely többé nem egyetlen tömbként kezeli a nyugdíjasokat, csak hogy azok szavazatait maximalizálja, hanem a legszegényebb nyugdíjasok és a nélkülözők pártjára áll. Egy olyan programot, amely többé nem hagy senkit – sem aktív korút, sem nyugdíjast – az út szélén. Elfogadhatatlan, hogy idős, beteg emberek nyomorogjanak. Elfogadhatatlan, hogy az ő gondjaikat a hatalom a nyugalmazott bankárok problémáival egy csomagban kezelje. Magyarországnak olyan nyugdíjminimum kell, ami felszámolja a nyomort: százezer forint. És hogy legyen fedezet erre az emelésre, nyugdíjmaximum is kell: kétszázezer forint – mégpedig minden szociális járadékkal együtt. Ezt a humánus, szociálisan érzékeny, élhetőbb és boldogabb Magyarországhoz vezető elképzelést kell a kormány generációs politikájával szembeállítani. Máskülönben pokoli nehéz lesz legyőzni, és főleg: nem is lesz érdemes.”
Az írást jegyzi: Puzsér Róbert/szelsokozep.com