
A kormánypárt eljuttatott egy közleményt az MTI-hez, amelyben megtalálja a felelősöket az egészségügy helyzetéért. A nyilatkozat olyan szánalmasra sikerült, hogy egyetlen politikus sem vállalta annak nyilvános közlését, ezért a párt nevében adták ki azt.
A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt folyamatosan kivonták a pénzt az egészségügyből, ezeket 2010 óta pótolják: sorra újulnak meg a kórházak, rendelők, mentőállomások, csökken a kórházak adóssága is.
Így reagált a nagyobbik kormánypárt szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében az MSZP-s Szakács László nyilatkozatára, aki közölte: pártja határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek az egészségügy forrásainak növelésének kezdeményezésére.
A Fidesz közleményében azt írta: a szocialisták „éppen az ellenkezőjét csinálták annak idején, mint amiről most beszélnek”. Kormányzásuk alatt hagyták leamortizálódni és eladósodni a kórházakat, több ezer egészségügyi dolgozót utcára tettek vagy egy havi bért elvettek tőlük. A „polgári kormány” – velük ellentétben – 500 milliárdos fejlesztést, valamint béremeléseket indított az egészségügyben. (Arról, hogy mennyire tartják a magyarok polgárinak a Fideszt, itt írtunk bővebben.)
Ennek köszönhetően az ápolók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal, az egészségügyi szakorvosok és szakgyógyszerészek bére pedig 207 ezer forinttal nő. 2017-ben 325 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint a szocialisták által utoljára benyújtott költségvetésében, és folytatódik az egészségügyi dolgozók béremelése is – fejtette ki közleményében a Fidesz, de nem volt pofája ahhoz egy politikusának sem, hogy kiálljon a kamerák elé, és ezt belemondja. Azért nem, mert a kormánypárt által beharangozott béremelés egy óriási kamu, amiből kimaradnak azok az egészségügyben dolgozók is, akik nélkül egy műtét elképzelhetetlen lenne, vagy akik ha nem szolgálnák ki az orvosokat, mindenki kórházi fertőzésben dobná fel a tappancsát.
Sándor Mária, a feketeruhás nővér nemrégiben az alábbiakat írta blogjában, a Sztarklikk.hu oldalon:
„Nem csak hazánkban nem történt hasonló, de még Európa szerte sem nagyon léptek ekkorát – nyilatkozta Rétvári Bence és azóta is egymást überelik a propaganda nyilatkozatok… Minden héten más és más sikertörténet hallható! Mint a mesékben, aztán bekerülünk a rendszerbe, és ébresztő, a bilibe lóg a kezünk… illetve az ágytálba, ha volt aki odahozza! Mégis néha-néha felbugyog a valóság, amit nap mint nap él meg a beteg és az egészségügyi személyzet. Elsősorban azokon az osztályokon van ápolói hiány, ahol nagy a munkaterhelés, sok a teljes ápolásra szoruló betegek száma…” – a teljes szöveget itt elolvashatod.
Talán, ha a kormány végre leszámolna magában az elmúlt nyolc évvel, ami lassan elmúlt húsz év lesz, ha ezt így folytatjuk, érdemi, szakmai előrelépés is lehetne az egészségügyben. Attól, hogy kozmetikázunk a számokkal, még ugyanúgy szembesülünk a kórházakban és a rendelőkben a sokkoló állapotokkal…
Oszd meg ezt a cikket te is, ha eleged van az elmúlt nyolc évezésből!