Van igazság! Börtönbe zárnak egy fideszes képviselőt

MTI-fotó

Mióta a Fidesz sokkal stabilabbá tette a hatalmának cölöpeit, aligha tudjuk elképzelni, hogy egy képviselőjüket bármilyen bűncselekmény miatt is börtönbüntetéssel sújtsanak, hiszen a bíróságig nem jutnak el az ügyek: a legtöbb esetben már a nyomozóhatóságnál vagy az ügyészségnél megakadnak a kormány holdudvarát élvezők ügyei.

Néhány évvel ezelőtt azonban egy volt fideszes képviselőt, Mengyi Rolandot megvádoltak, és most a bíróság is kimondta bűnösségét. Három év szabadságvesztésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék Mengyit, akit költségvetési csalással és befolyással üzérkedéssel vádoltak – írta meg a 444.hu.

Ő volt az ügy hatodrendű vádlottja, és társait is kivétel nélkül elítélte a bíróság. Mengyit hat évre eltiltották a közügyektől és 4 millió forint pénzbüntetést is kapott.

Mengyiről emlékezetes, hogy a Voldemort gúnynevet aggatták rá bűnözői körökben azért, mert a vallomások szerint a vállalkozók tudtára adták, hogy az ő nevét semmilyen körülmények között nem szabad kimondani, így elkezdték a fideszes országgyűlési képviselőt a Harry Potter sorozat tiltott nevű főgonosza után Voldemort nagyúrnak nevezni.

Úgy tűnik, hogy bár Voldemortot beáldozták, és most bukott, az ügy napvilágra kerülése óta a helyzet csak rosszabb. A Fidesz a hatóságokat fegyverként használja politikai ellenfeleivel szemben, nem pedig a bűnügyek felderítése, azok elfogulatlan megítélése a dolguk.

Ha az lenne, Voldemort nagyúr mellett még sokan ülnének a cellákban a Harry Potter gonosz szereplői közül…

loading...