Húsvét után egy héttel rögtön jön a Karácsony

Karácsony Gergely mindig a családjával tölti az ünnepeket, nem lesz ez így másként húsvétkor sem. Azért is fontos, hogy Orbán legesélyesebb kihívója kipihenje magát a végső összecsapás előtt, mert ahogy azt a kitelepüléseken rebesgetik, idén dupla ünnep lesz: húsvét után egy héttel rögtön Karácsony következik.

husvetcsalad

Sonkafőzés, tojásfestés, dekorációkészítés – Karácsony Gergely családja szívesen vesz részt ezekben az ünnep idején, a kisfia, Miska pedig meglocsolja a család nőtagjait. Karácsony szereti, ha szabadidejében együtt lehet a család, a természetet, a kirándulásokat, biciklitúrákat pedig mindannyian kedvelik, náluk ez is a zöldpolitika része. Főleg, hogy Karácsony maga is egy nyírségi falu szülötte. Gyakran töltik az ünnepeket a Balaton partján, ez a család egyik kedvenc kirándulóhelye.

hajón

Egészen pontosan Fehérgyarmaton született, és egy kis szabolcsi faluban, Nyírtasson nőtt fel. A ’80-as évek elején töltötte itt gyermekkorát, kitanulta a vidéki élet minden csínyját-binyját. Édesapja halála után özvegy édesanyja nevelte fel őt és három testvérét. Hiába a nehéz körülmények, mind a négyen egyetemet végzett felnőttekké váltak. Egy videón látható, amikor Karácsony hazalátogat szülőfalujába, és arról mesél, hogy elgondolkozott, vajon ma egy özvegyasszony fel tudna-e nevelni négy gyermeket egy Nyírtasshoz hasonló településen? Mindezt úgy, hogy a szülei nem dúsgazdag vállalkozók, hanem tipikus első generációs értelmiségiek, mindketten viszonylag alulról törtek fel. A kertészeti egyetemre jártak, kertészmérnökként végeztek. A zöldpolitika tehát egyben családi tradíció, egyezik azzal a környezettel, amelyben Karácsony Gergely felnőtt.

14543721_1297119050320938_9176713316285797144_o

Abban az időben a kertet vegyszermentes zöldségekkel és gyümölcsökkel művelték – amit ma már úgy hívnak, hogy biogazdálkodás –, a komposztálást is maga végezte, és az esővíz összegyűjtése teljesen természetes volt számára, legalább annyira, mint más gyereknek az, hogy felmászik egy fára.

Nagy csapattal készülnek a Karácsonyra

A zöldpolitika és a saját tapasztalatai mellett Karácsony Gergely belátta: csak akkor nyújthat 100%-os teljesítményt a miniszterelnöksége során, ha külsös szakembereket is bevon, hogy különféle területeken adják hozzá tudásukat a kormányzáshoz. A húsvét utáni karácsonynak ők is ugyanúgy részei lesznek.

29749267_1865038116862359_3491474690869063849_o

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a szociális demokráciával kapcsolatos vízióit mostanra konkrétumokká változtatta. A legfőbb területek mögé miniszterjelölteket rendelt, hogy szakértői elképzelésekkel vágjanak neki a kormányzásnak, valamint megmutassák: van élet Orbán után, létezik kormányzóképes ellenzéki csapat Magyarországon!

Világos értékrenddel bíró, de pártoktól független személyeket választott a csapatba, akik már sokat tettek az országért saját szakterületükön.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy a hódmezővásárhelyi választás eredménye megmutatta, az emberek mást akarnak, és nemet mondtak az elmúlt nyolc év politikájára, ugyanis a Fidesz Lázár János városában labdába sem rúghatott. A választók felébredtek, és tudták: ha van megfelelő alternatíva, leváltható a Fidesz, és érdemes elmenni szavazni.

Milyen ajándékok lesznek a fa alatt Karácsonykor?

Karácsony Gergelyék a szociális demokráciáról alkotott elképzelésüket 10 pontban foglalták össze. Ebben szerepel többek között a közpénzből szerzett fideszes magánvagyonok visszavétele, az EU-s pénzek kiosztása, de nem a fideszes elitnek, hanem az embereknek. A 13. havi nyugdíj visszaállítását is célkitűzésének tartja a Karácsony-kormány, ahogy a 100 ezer forint alatti nyugdíjak megemelését is.

Ezek a víziók megvalósítható, reális elképzelések, ahogy az is, hogy évek múlva már ne kelljen a külföldön dolgozó magyaroknak több száz kilométert utazniuk, hogy szavazhassanak, hanem lássanak esélyt, alternatívát itt élni Magyarországon. Éppen ezért Karácsony Gergely Mester Barnabás személyében kivándorlásügyi kormánybiztost is kinevezett a leendő kormány.

28516534_1840119416020896_2504582178507055399_o (1)

A legnépszerűbb és a legesélyesebb

Nagy szüksége lesz Karácsony Gergelynek arra, hogy erőt gyűjtsön a húsvéti ünnepek alatt, mert a Fidesz erős ellenfél, és mindent megtesz azért, hogy mozgósítsa híveit, legyen szó akár karakterrombolásról is. Karácsonynak alternatívája viszont nincs. Sem programban, sem személyében, hiszen jelenleg ő a legnépszerűbb politikus Magyarországon.

Olvasóinknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk, és persze a karácsonyi készülődéshez kellemes sétát a szavazófülkéig. Enélkül ugyanis nem Karácsony Gergely hozza, hanem Grincs viszi el mindannyiunk karácsonyát…

2 Comments

  1. Olvastam, hogy Gergő bátyja micsoda egy fidess-nyalonc barom ! Matematika. -fizika szakos tanár, aki a fideszes alaptörvényért rajong és rendszeresen részt vesz a CÖF szervezte békemeneten. Ezt csak azért írom, mert sokan gondolják azt, hogy az iskolázatlanokat és a nyuggereket tudja a fidess megtéveszteni ! …döbbenet , hogy egy diplomás reáltárgyakat oktató “ember” ilyen ostoba !

Leave a Reply

Your email address will not be published.