
Egy ismerőse érkezett a bárba, Zita ezért baráti üdvözlésre készült. Elmondása szerint a férfi zsidózni kezdett, az antiszemita sértegetés pedig tettlegességig fajuló konfliktushoz vezetett. Zita az Ellenszélnek arról is beszélt, hogy ő is megütötte a férfit, mielőtt az a földre vágta.
Zita a bárban dolgozik, a férfit pedig korábbról ismerte. Azt írta, öleléssel köszöntötte volna, amikor az ismerőse rászólt:
„Takarodj innen, zsidó ne érjen hozzám.”
Zita ekkor hozzávágta a cigarettáját. A férfi a pultnál is megismételte a sértést, majd saját felsőbbrendűségéről kezdett beszélni – idézte fel olvasónk. Azt állította magáról, hogy árja, a zsidók pedig hozzá képest semmit sem érnek.
„Elpattant a húr”
Zita megpróbálta elküldeni a férfit. Elmondása szerint az ismerőse csak a kolléganőjére volt hajlandó hallgatni, őt a munkája miatt is lenézte. Azt mondta neki, hogy csak egy mosogató, és zsidó ne szóljon hozzá.
„Sok volt ez a bántás nekem, ezzel együtt a megalázás” – írta.
Elmondta, hogy ráborította a sört a férfira, majd megütötte. „Képtelen voltam, nem tudtam kontrollálni már magam” – fogalmazott.
Beszámolója szerint a férfi ekkor visszahúzta és a földre vágta. Zita arról is beszélt, hogy az ismerőse erősen megragadta a nyakát. A férfi ezután is folytatta a zsidózást, később pedig elment.
Különösen fájt, hogy ismerőse tette
Zitát különösen megviselte, hogy olyan embertől kapta a sértéseket, akivel ismerték egymást. A történtek után sem a munkahelyét hibáztatta. Kifejezetten kérte, hogy a bár nevét ne közöljük, mert nem szeretne rossz hírt kelteni róla.
Rendőrséghez elmondása szerint nem fordult. „Talán erőt nem érzek már ehhez” – indokolta, miért nem tett feljelentést.
Zita azt is elmondta, miért érzi különösen igazságtalannak a zsidóságot érő sértéseket. „Mennyi jó, mennyi csodálatos dolog van, és mennyi szuper ember” – írta a zsidóságról.
„Ez az egész nonszensz és felfoghatatlan” – fogalmazott. „Szégyen, hogy ha bárkit is megkülönböztetés ér, legyen bármi.”
Arra a kérdésünkre, hogy mit ajánl másoknak, akik hasonló helyzetben vannak, és zsidóságuk, vagy más, védett tulajdonságuk miatt attrocitások szokták érni őket, Zita azt mondta: soha senki se tagadja meg önmagát, legyen igen is büszke arra aki!