Ettől tartottak: már nyáron is terjed a koronavírus, Németországban újabb hullám indult el

magyar ember covid

„Sajnos valósággá vált” amitől tartottak, vagyis elindult a járvány nyári hulláma – közölte Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter a Rheinische Post című lappal. A szakértő ismét maszkviselést és a negyedik oltás felvételét javasolja.

Az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek, a járványlassító korlátozásokat pedig már szinte mind visszavonták, így nem érvényesül a nyári időjárással járó szezonális hatás, amely automatikusan, külön korlátozások nélkül is fékezné a kórokozó terjedését. Ezért a következő hetekben nemigen lehet a helyzet javulására számítani

– fejtette ki Lauterbach.

A napi új regisztrált fertőződések száma az utóbbi napokban meredeken emelkedett Németországban. A szociáldemokrata politikus szerint elindult a nyári hullám, amelynek „legjobb ellenszere az önkéntes maszkviselés zárt térben és a negyedik védőoltás.”

A Die Welt című lap egy keddi elemzésében kimutatta, hogy

a napi új esetek előző hét napra vetített átlaga egy hét alatt 116,6 százalékkal emelkedett: 27 481-ről 59 532-re, ami a legnagyobb mértékű növekedés a járvány 2020 tavaszi kezdete óta.

loading...