Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Joe Biden tartja a szavát: rég kapott olyan kínos pofont Orbán, mint amit az amerikai elnök osztott ki neki

Kép forrása: AP

Joe Biden korábban gazembernek nevezte Orbánt, most pedig újabb kínos pofont kapott amerikai kollégájától a magyar miniszterelnök.

Magyarország az egyedüli olyan EU-tagállam, amit nem hívtak meg az Egyesült Államok által rendezett, úgynevezett decemberi demokráciacsúcsra. Ezzel szemben az ugyanúgy problémásnak tartott Lengyelországot, illetve a véres drogháborúk miatt rendszerint a hírekbe kerülő Fülöp-szigeteket igen – írta meg korábban a Politico.

Most a Népszava telefonon elérte az amerikai külügy egy államtitkárát. Uzra Zeya, az amerikai külügyminisztérium polgári biztonságért, demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkára. azt mondta a lapnak, hogy

„az Egyesült Államok olyan országokat hív meg a három hét múlva esedékes demokráciacsúcsra, amelyek magasra teszik a lécet maguk és mások számára a demokratikus értékek, politikák és intézmények megújítása terén.”

A Népszava tudni szerette volna, igaz-e, hogy Magyarországot nem várják az online eseményre, ám Zeya ezt nem kommentálta.

Joe Biden még a választási kampánya alatt tett egy ígéretet arra, hogy elnökké választása után csúcstalálkozót hív össze, hogy kormányokkal és civilekkel egyeztessen a demokrácia és az emberi jogok érvényesülésének hanyatlása elleni küzdelem miatt.

loading...
About Jabronka Richárd 11143 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.