
A német-francia ARTE televízió karácsonykor mutatta be az Orbán Viktorról szóló, „Hallo Herr Diktator” című dokumentumfilmet. Hamarosan megérkezik a magyar fordítás is.
Michael Wech rendező, forgatókönyvíró a Klubrádiónak azt mondta, remek a film visszhangja. Egyelőre online látható az Arte csatornán, németül, de nemsokára megérkezik magyarul is.
„Január közepén készül el az angol fordítás és azon vagyunk, hogy a magyar fordítást is mielőbb elkészítsük”
– mondta a rendező, aki összességében úgy érzi, elérte célját a filmmel. Sikerült bemutatni Orbán Viktor személyiségét, legfőbb karakterjegyeit, ami azért fontos, mert aki nem ismeri ki a kormányfőt, nem tudja megoldani az általa okozott problémákat sem, mondta.
A film ötlete még akkor született, amikor Rigában, a 2015-ös uniós csúcson Jean-Claude Juncker és Donald Tusk a közös fotóhoz várták Orbán Viktort, akit az Európai Bizottság akkori elnöke diktátorként üdvözölt.
A rendező szerint a demokrácia fő jellemzője az elszámoltathatóság, ha ez nincs, demokrácia sincs, ezért először az lett gyanús, miért nem csatlakozik Magyarország az Európai Ügyészséghez.
A filmet három és fél hónap alatt forgatták le, így a korrupció mögé nem láttak be, elemzéseket, kutatásokat, feltárt ügyeket használtak fel. Beszéltek Hadházy Ákossal, és a „maffiaállamról” több könyvet is író Magyar Bálinttal. Kerestek kormányzati szereplőket is, de nem meglepő módon, csak egyetlen embert sikerült megszólaltatni.