
Petrás Lilla édesanyját egy tanítványáról akarták jelentések írására rávenni. Lánya elmondása szerint úgy szabadult a helyzetből, hogy eljátszotta: képtelen titkot tartani. A családi történetet most azért osztotta meg, mert egyre több kétségbeesett bejegyzést lát olyanoktól, akik megtalálták egy elhunyt rokonuk nevét az állambiztonsági nyilvántartásokban.
A november 4-én megnyitott nyilvántartások sok családban hozhatnak felszínre korábban elhallgatott eseményeket. Petrás Lilla saját édesanyjának emlékével mutatja meg, mennyire fontos ismerni a beszervezési kísérletek körülményeit.
A tanítványát és az édesanyját is beavatta volna
Petrás Lilla felidézése szerint édesanyja nagyon megijedt, amikor egy belügyes ült vele szemben. Aztán támadt egy ötlete: elkezdte adni a „szép de buta szőke nőt”. Úgy tett, mintha készségesen együttműködne, közben egymás után olyan kérdéseket tett fel, amelyekből az derült volna ki, hogy a titoktartást a legkevésbé sem érti.
„Akkor ezeket meg kell kérdeznem a tanítványomtól?” – kérdezte lánya beszámolója szerint, majd azzal folytatta: „De azért szólhatok neki, hogy jelentést kell írnom róla?”
A jelentés elkészítéséhez még a saját édesanyját is segítségül hívta volna. Amikor kiderült, hogy őt sem avathatja be, így felelt: „Miért, neki se mondhatom el? De hát én sose titkolózom anyukám előtt.”
A bejegyzés szerint a beszervezéssel próbálkozó férfi végül belefáradt a beszélgetésbe. Hazaküldte az asszonyt, és arra kérte, felejtse el, hogy valaha ott járt. Petrás Lilla azt írja, édesanyja így kapta a „kizárt hálózati személy” besorolást.
Mit jelentett a „kizárt hálózati személy” besorolás?
Petrás Lilla a poszt kiegészítésében az együttműködés várható elszabotálásával magyarázza ezt a megjelölést. A korabeli nyilvántartásban azonban többféle okból is kizárhattak valakit a hálózatból.
Az Ügynöksorsok történeti összefoglalója szerint ilyen ok lehetett a munkamegtagadás, de a betegség, a költözés vagy az információszerzési lehetőség megszűnése is. A kizárás ténye ezért önmagában nem mondja meg, hogy az érintett korábban adott-e jelentéseket. Ehhez az adott személyhez tartozó iratokat és a kapcsolat történetét kell megismerni.
A pontos értelmezés jelentőségét Lezsák Sándor ügye is megmutatta: a levéltár közlése szerint megfigyeltként szerepelt a mágnesszalagokon, neve pedig informatikai hiba miatt került az új adatbázisba.
Évtizedekig félt attól, mit gondolnának róla
Petrás Lilla és édesanyja később sokat nevettek a beszervezési kísérlet történetén. Az asszony mégis csak évtizedek múltán, a lányának merte elmesélni, mi történt vele. Attól félt, hogy már azért megbélyegeznék, mert az állambiztonság megkereste.
Petrás Lilla ezért arra is felhívja a figyelmet: az elhallgatásból sem lehet biztos következtetést levonni. Ha egy családtag soha nem beszélt a megkeresésről, annak a félelem és a várható ítélkezés is oka lehetett.
„De egyáltalán nem mindegy, hogy milyen besorolással. És a besorolások mögött milyen történetek vannak” – írja. A nyilvántartásokban felbukkanó nevek kapcsán megértő, a családi sebek feldolgozását segítő beszélgetéseket remél.
„Azt hiszem Anyu jobban félt az indulati alapú társadalmi ítélkezéstől, mint a béemestől” – fogalmaz Petrás Lilla.