Fischer Iván autizmussal élő gyerekeknek ajánlotta fel az életjáradékát

Fischer Iván a TérTánc-koncert résztvevőivel a Hősök terén, 2015-ben
Fischer Iván a TérTánc-koncert résztvevőivel, 2015. június 18-án. Archív fotó: Kispados / Wikimedia Commons. CC BY-SA 3.0 – https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/

Autizmussal élő gyerekek zenei képzését támogatná a Nemzet Művésze címmel járó életjáradékából Fischer Iván. A karmester felajánlását a november 5-i díjátadón jelentették be.

Az elismeréssel jelenleg havi 655 500 forint jár. Fischer ezt az összeget ajánlotta fel a gyerekek képzésére – derül ki az MTI tudósításából. A jelenlegi járadék tizenkét hónapra számolva 7 millió 866 ezer forintot jelent.

Hirdetés

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója személyesen nem tudott részt venni a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen. Távollétében közölték, mire fordítaná a címmel járó támogatást.

Idén összesen hét alkotó kapta meg az elismerést. Fischer Iván mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordító, Szvorák Katalin népdalénekes, valamint Bukta Imre képzőművész, Fehér László és Gyémánt László festőművész lett a Nemzet Művésze.

A címet egyszerre legfeljebb hetvenen viselhetik. Az elismerést minden évben a Magyar Művészeti Akadémia november 5-i évfordulójához kapcsolódva adják át.

loading...
A szerző: Jabronka Richárd 3732 cikk
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.