„A víz nem elfogyott, mi engedtük el” – Déri Tibor kimondta a legfájóbb magyar tabut a kiszáradó országról.
Akadozó ivóvízellátás, sivatagosodó termőföldek és brutális aszályok – a magyarországi vízválság már nem a jövő, hanem a húsbavágó jelen. Déri Tibor legújabb bejegyzésében rámutatott: a problémát nem az eső hiánya, hanem egy több mint százéves, a mai éghajlaton már önpusztító vízgazdálkodási reflex okozza. A politikus szerint eljött az idő, hogy a hazai vízmegtartás érdekében ledöntsük az évtizedes politikai tabukat, és előítéletek nélkül beszéljünk az árterek visszaadásáról vagy éppen a vízlépcsők kérdéséről.
Az alábbiakban Déri Tibor bejegyzését közöljük, változtatás nélkül:
„A víz nem elfogyott. Mi engedtük el.
Az elmúlt napokban szinte minden a vízről szólt. Települések, ahol akadozott az ivóvízellátás. Kiszáradó földek. Egyre nehezebben öntözhető mezőgazdasági területek. Rekordhőség. És a nyár még csak most kezdődött.
Sokan ilyenkor ösztönösen azt mondják: kevés az eső. Pedig a probléma gyökere ennél sokkal mélyebben keresendő.
A Kárpát-medence földrajzi adottságai különlegesek. Egy hatalmas medencében élünk, amelynek a történelme évszázadokon át arról szólt, hogyan tud együtt élni a vízzel. Voltak mocsarak, árterek, természetes tavak, holtágak, időszakosan elöntött rétek. Ezek mind óriási természetes víztározók voltak. Amikor sok víz érkezett, megtartották. Amikor szárazság jött, lassan visszaadták azt a környezetnek.
Az elmúlt másfél évszázadban azonban ennek éppen az ellenkezőjét tettük.
Folyókat szabályoztunk. Kanyarulatokat vágtunk át. Lecsapoltuk a mocsarakat. Ártereket választottunk le. Csatornákat építettünk azért, hogy a víz minél gyorsabban elhagyja az országot.
A maga korában ezeknek jó oka volt. Termőföldet akartunk nyerni, megvédeni a településeket az árvizektől, fejleszteni a közlekedést. Akkor ez logikus döntésnek tűnt.
Csakhogy közben megváltozott az éghajlat.
Ma már nem az a legnagyobb problémánk, hogy túl sok a víz, hanem az, hogy amikor megérkezik, néhány nap alatt el is tűnik.
Pedig Magyarországra évente hatalmas mennyiségű víz érkezik a folyóinkon. A gond nem az, hogy nincs vízünk. Hanem az, hogy nem tartjuk meg.
Ezért lett a vízmegtartás az egyik legfontosabb feladat a XXI. századi Magyarország számára.
És itt bizony ideje lenne elővenni olyan témákat is, amelyekről hosszú időn át szinte tabuként beszéltünk.
Valóban mindenhol a lehető leggyorsabban kell levezetni a vizet? Minden folyószakaszon a jelenlegi medermélység az ideális? Nem kellene egyes helyeken újra vizet visszatartani? Ártereket visszakapcsolni? Régi holtágakat újraéleszteni? Olyan tározókat kialakítani, amelyek nemcsak árvíz idején működnek, hanem aszály esetén is életet adnak a tájnak?
Sőt, még olyan kérdéseket is érdemes nyugodtan megvitatni, amelyek korábban politikailag kényesnek számítottak. Bizonyos folyószakaszokon a vízszintek szabályozása, a víz visszaduzzasztásának lehetőségei vagy új vízlépcsők (!!!) szerepe nem hitvita kellene legyen, hanem mérnöki, környezetvédelmi és társadalmi párbeszéd tárgya. Nem mindenhol ugyanaz a megoldás működik, de attól még a kérdéseket fel kell tenni.
Mert ha valamit megtanított nekünk az elmúlt néhány év, az az, hogy a régi receptek már nem biztos, hogy elégségesek.
A vízmegtartás ráadásul nemcsak a mezőgazdaságról szól.
A talaj nedvesebb marad. Kevésbé forrósodnak fel a települések. Javulnak az élőhelyek. Több lesz a talajvíz. Biztonságosabbá válik az ivóvízbázis. Ellenállóbb lesz a természet és vele együtt az ember is.
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás ugyanis nemcsak napelemekről vagy elektromos autókról szól. Hanem arról is, hogy megtanuljuk újra megbecsülni azt az erőforrást, amelyből az életünk fakad.
Lehet, hogy a következő évtizedek legfontosabb nemzetstratégiai kérdése nem egy új autópálya, nem egy új gyár vagy egy új beruházás lesz. Hanem az, hogy képesek vagyunk-e végre úgy gazdálkodni a vízzel, hogy ne engedjük el ész nélkül, hanem megtartsuk ott, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Mert vizet pótolni rendkívül nehéz. Megőrizni viszont még mindig van lehetőségünk. Csak ehhez végre nem a múlt problémáira kellene választ adnunk, hanem a jövő kihívásaira megoldásokat keresnünk.”
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!