
„Felébredtem júniusban” – teljesen új érába lépett a visszavonulást bejelentő magyar sztár.
Három évvel a sokkoló visszavonulása után teljesen új korszakot nyitott a karrierjében Tóth Andi. Az énekesnő június elsején jelentette meg első önálló kislemezét, amellyel nemcsak a zeneiparba tért vissza, hanem a rajongók szerint egy olyan pörgős és autentikus hangzásvilágot hozott el, amire már régóta óriási szükség volt.
Három évvel ezelőtt még egy rendkívül elkeseredett és szomorú bejelentéssel búcsúzott a közönségétől Tóth Andi. Akkori elmondása szerint hosszú fontolgatás után a saját boldogsága érdekében döntött úgy, hogy megpróbál éneklés nélkül élni. Kifejtette, hogy bár a zene gyermekként a mentsvára volt, az azt követő tíz évben a világ elhitette vele, hogy biztonságban lesz, de végül rá kellett jönnie, hogy ez nem igaz. Különösen az zavarta, hogy a sajtó sosem a művészetére, hanem kizárólag a magánéletére fókuszált. Akkor úgy tervezte, hogy egy utolsó, fiókdalokból álló albummal örökre elköszön.
Kivitel a háttérben: mentorálás és a milliós nézettség
A zene világától a visszavonulása alatt sem távolodott el teljesen: saját kiadójának kreatív igazgatójaként tehetséggondozással foglalkozott. Mentoráltja, a rapper Belano tavaly megnyerte az X-Faktort. A tehetségkutató alatt kiadott közös daluk, a Nu ma lasa ráadásul hatalmasat ment, és mára közel 7 millió megtekintést ért el a YouTube-on. Az énekesnő ekkor ismerte el, hogy a közös munka rendkívül inspirálóan hatott rá, és ez adta meg a kezdőlökést ahhoz, hogy ismét mikrofont ragadjon.
A „lóf*sz” éve után végre kisütött a nap
A 2026-os év kezdete ugyanakkor nem volt zökkenőmentes az énekesnő számára. Februárban a TikTok-oldalán egy mára szinte anekdotává vált, frappáns videóban panaszolta el a követőinek, hogy a betegeskedések és az épülő otthonának csúszása miatt finoman szólva sem indult jól az éve.
„Azért bírtam ki amúgy a 2025-öt, mert mindenki azt prédikálta, hogy a 2026 nagyon jó év lesz, valami ló éve. Ez lóf*sz”
– mondta nevetve, hozzátéve, hogy a kezdeti káosz és kínok után végre kisütött a nap. Ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy egy eredetileg másnak írt szerzeményt végül ő maga fog kiadni.
„Felébredtem júniusban”
A június 1-jén debütáló, Júniusban című dal egy teljesen új, sokkal gyógyultabb zenei korszak kezdetét jelzi. A szám a nyolcvanas évek pörgős, picit a Green Day stílusára emlékeztető hangzásvilágát idézi, és egy szerelmi bánat feldolgozásáról szól, amivel az énekesnő láthatóan a saját gyökereihez tért vissza.
A tételmondatnak is beillő első sor – „Felébredtem júniusban” – után a rajongók valóságos kommentáradattal árasztották el a videómegosztót. A visszajelzések szinte kivétel nélkül pozitívak, a közönség pedig egyértelműen arra buzdítja a 25 éves sztárt, hogy ezen a vonalon folytassa a zenélést, és ne tűnjön el újra a süllyesztőben.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!