Egy lengyel kőműves mondta ki a legfájóbb igazságot a magyar valóságról.
Amíg a nagypolitika a színpadokon és a zárt ajtók mögött vívja a háborúját, a hétköznapi valóság az utcákon és a pénztárcákban dől el. A népszerű pénzügyi-közéleti blogger, Vakmajom egy friss posztban osztotta meg egy Magyarországon élő lengyel kőműves keserű, de annál őszintébb helyzetjelentését. A rövid párbeszédből kristálytisztán rajzolódik ki az elmúlt évtizedek legnagyobb nemzeti kudarca: az, hogyan húzott el mellettünk a régió, és hogyan tanultuk meg a fejlődés helyett az „okosba” megoldásokat.
A történet főszereplője egy lengyel szaki, aki 35 éve él Magyarországon. Egy apróbb munka közben mesélt arról, mit tapasztalt, amikor nemrég hazalátogatott Zakopanéba és Krakkóba. A beszámolója pedig felér egy gazdasági letaglózással.
Nettó 900 ezer egy takarítónőnek – tisztán, bejelentve
A magyar bérvalósághoz szokott fülnek szinte hihetetlen az a szám, amit a kőműves a lengyelországi fizetésekről mondott:
„- Á nágyon hásítánák otthon lengyelbe’. Most voltam kint Zakopánébá, ott egy tákárítónő egy háromcsillágos hotelbe’ keres ánnyit, mint itt egy szákmunkás.
– Na, mennyit?
– Kilencszázát.
– Kilencszáz mit?
– Kilencszázezer forintot!
– Tisztán?
– Tisztán. Nettóbá’.”
És ami a leginkább fájó a hazai feketegazdasághoz és borítékos fizetésekhez szokott magyaroknak, az a kőműves hozzáállása a bejelentéshez: „Persze, ott nincs ilyen, mint itt, hogy nem jelentik be. Számlá kell mindenről.”
Az utak és az ellopott pénz
A bérsokk után az infrastruktúra állapota adja a következő pofont. A lengyel szaki szerint otthon nemcsak a szerszámok olcsóbbak a kisebb áfa miatt, hanem a környezet is teljesen más világot tükröz:
„…ami ott történt, egy csodá, minden tiptop pátiká! Sehol egy kátyú, itt meg milyen áz út, kátásztrófááá, a Toyotám állándóán szervízbe’ van, annyit töri áz út. Amikor idejöttem, ez volt á kánaán, otthon rottyon, má meg fordítvá.”
Amikor a poszt írója megkérdezi, hogy nálunk miért nem lehet olyan az út, mint Krakkóban, a válasz a létező legegyszerűbb, legnyersebb társadalomkritika:
„- Ellopják a pénzt á nágykutyák. Kilopják áz útból.”
„Már mágyár lettem!”
A poszt legtragikomikusabb, egyben legszomorúbb része a csattanó. Ha Lengyelországban ennyivel jobb az élet, az utak, a fizetések, akkor miért nem költözik haza a kőműves 35 év után? A válasza mindent elmond arról a mentalitásról, ami fogva tartja a hazai gazdaságot:
„- Á, már megszoktám itt, ismerek mindent, a módokát, itt á csálád is. Ott már ilyen okosbá dolgokkál úgyse mennék semmire, amit kitánultám jól á mágyároknál. Már mágyár lettem!”
Ez a rögvalóság. Amíg mi az „okosba” megoldásokat, a számla nélküli munkát és a kátyús utakat szoktuk meg, addig azok az országok, akiket a 90-es években még lesajnáltunk, csendben, de kíméletlenül elhúztak mellettünk.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!
