Egressy Mátyás tehetséges 18 éves teniszező múlt szombaton tűnt el Budapest belvárosából. Napokig az egész ország feszülten figyelte a kereséséről szóló híreket. Sajnos kedden a család és az MTK megerősítette a legrosszabb gyanút. Most tanára, Knuth Barbara búcsúzik tőle a közösségi oldalán.
Az iskoláján, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumon hétfő óta fekete zászló lobog. A diákok gyertyagyújtással emlékeznek meg elveszített társukról. Az egyik legmegrázóbb búcsút tanárnője, Knuth Barbara írta a közösségi oldalán. Sorai rávilágítanak arra, milyen értékes embert veszítettünk el valójában. A tanárnő szerint Matyi nemcsak sportoló, hanem kitűnő ember/barát és edzőtárs is volt.
Változtatás nélkül közöljük a tanárnő bejegyzését (az előzetes engedélyével):
„Most, hogy kimondtàk a kimondhatatlan, hadd mondjam én is… ki… volt Mátyás, a mi, sokunk Matyija. Mert mintha mindenki ismernè… de mi, akik találkozhattunk vele, mind őrzünk belőle… kincseket.
‘Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár.’
Ez az utolsó irodalomból beadott házi dolgozata. Épp egy hete hozta, határidő előtt, még be sem fejeztük az anyagot… a többiek most állnak majd neki… Innentől Kafka Átváltozása is rá emlékeztet örökre.
A hátsó padban ült az elmúlt 3,5 évben az óráimon, látszólag passzív hely ez, alkalmat adva a meghúzódásra… Matyi mégis mindig követte a legnagyobb közegellenállásban is az órákat… láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ… gondolkodva, megértve. Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfedezni, elmélyülni minden kérdesben… legyen az biológia, kémia vagy történelem.
Szerettem a humorát. Valahogy olyan szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, hogy sokat lehetett vele együtt nevetni. Nagy kincs ez!
A sors legdrámaibb fintora, hogy Matyi sosem volt egyedül. Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul… tanulmányilag, emberileg…
Megannyi kapcsolódásunk volt, eljött élsportóként, sok edzés és tanulás mellett színházba, susu(vagyis iskolai) társ lett a tesója a lányommal, egyszer a Sasadin kiáltott ki nekem az ablakon a friss jogsija után… persze, hogy hozzá fordultam, kinél is kezdjek el felnőtt fővel vezetni tanulni… tudtam, aki neki jó társaság, tanító volt, nekem is az lesz! Így is lett.
‘Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette, ő volt.’
Együtt lehetett vele tanulni… az életet. A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet.
Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után… zsebében az olasz egyetemi felvételivel…de már nem tudom.
‘Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.’ egy Egressy Mátyás.
Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod” – zárja sorait Knuth Barbara.
Bekövetkezett, amitől a legjobban féltünk: közös közleményt adtak ki Egressy Mátyás ügyében
Kövess minket a Facebookon is!