Oroszország oldalt választott: ezé az országé Grönland szerintük

Oroszország oldalt választott: ezé az országé Grönland szerintük
Kép forrása: AFP

Ritka pillanat a világpolitikában: Vlagyimir Putyin szóvivője olyat mondott, amivel Európa nagy része egyetért. A Grönland körüli őrület új szintre lépett, miután Donald Trump nyíltan kijelentette, hogy számára a nemzetközi jog nem akadály. Ebben a kaotikus helyzetben Oroszország álláspontja Grönlandról kristálytiszta lett, és ez hidegzuhanyként érheti a Fehér Házat. Moszkva nem kér a zavarosban halászásból, és hivatalosan is megnevezte a jogos tulajdonost. De vajon elég ez Trump megállításához?

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem köntörfalazott. A kialakult helyzetet „szokatlannak”, sőt nemzetközi jogi szempontból „egyenesen rendkívülinek” nevezte.

A lényeg azonban Oroszország álláspontja Grönlandról:

Moszkva „abból indul ki”, hogy Grönland továbbra is Dániához tartozik.

Az oroszok „a világ többi részével együtt figyeljük, hogy pontosan merre” haladnak az események, látva, hogy Trump szerint a nemzetközi jog nem élvez elsőbbséget.

Míg az oroszok a status quo mellett érvelnek, Washingtonban egészen más szelek fújnak. Trump elnök második ciklusának kezdete óta megszállottan hajtja a sziget megszerzését.

Pénzügyi ajánlatot dolgoznak ki a sziget „valamilyen formában történő megszerzésére”. Trump nem volt hajlandó kizárni a katonai erő alkalmazását sem. Az elnök azt sem mondta ki egyértelműen, hogy a NATO egysége fontosabb lenne számára Grönlandnál.

A helyzet iróniája, hogy miközben Oroszország álláspontja Grönlandról a dán szuverenitást támogatja, Trump éppen Moszkvát vádolja a szándékaival. Az amerikai elnök szerint ugyanis valójában az oroszok akarják megszerezni a szigetet.

Dánia és Grönland válasza azonban egyértelmű volt mindenkinek: „a sziget nem kívánja eladni magát senkinek”.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...