Fodor Zsóka neve összeforrt a gondoskodó, mindenki felett őrködő nagymama figurájával. Most egy szívszorító videóban szólalt meg az időskori demenciáról. Üzenete minden magyar családhoz szól, ahol a felejtés betegsége felütötte a fejét. A művésznő szavai segítenek megérteni azt, amit a betegek már nem tudnak elmondani.
A videóban elhangzó sorok egyfajta lelki útmutatóként szolgálnak a hozzátartozók számára. A legfontosabb kérés egyszerű: ne féljünk a demenciával élő szeretteinktől. Ők nem válnak szörnyeteggé, csupán eltévednek az időben és önmagukban. Ilyenkor a logikus érvelés már nem segít, csak a türelem és a szeretet.
Sok család esik abba a hibába, hogy folyamatosan javítgatja az idős beteget.
Fodor Zsóka szerint azonban nem az igazság kimondása a legfontosabb. Néha csak hagyni kell, hogy a másik a saját álmaiban éljen. Ha az édesanyánk haza akar menni a szüleihez, ne mondjuk neki, hogy már nem élnek. Inkább kísérjük el őt ebben a gondolatban egy tea mellett.
A méltóság megőrzése a betegség alatt is alapvető emberi jog. Ne vegyük el tőlük a kanalat, amíg képesek fogni. Ne kezeljük őket gyerekként, hiszen ők felnőtt emberek, akik mögött egy egész élet áll. A videó rávilágít, hogy a szeretetet nem az agy, hanem a szív őrzi meg. Az érintés és a kedves hang többet ér minden gyógyszernél.
A magyar idősellátás helyzete sajnos sokszor kilátástalan. Az állami intézmények túlzsúfoltak, a szakdolgozók pedig végletekig leterheltek. Ebben a nehéz helyzetben a Solidium Klaszter videója iránytű lehet a családoknak. A magánszektor és a szakmai összefogás próbálja pótolni azt, amit a rendszer elmulasztott.
A demencia nem csak a beteg, hanem a gondozó terhe is. A művésznő üzenete felmentést ad a bűntudat alól is. Nem mindenki bírja el egyedül ezt a hatalmas lelki súlyt. Ha eljön az idő, nem szégyen szakértő segítséget kérni. A gondoskodás lényege ugyanis az, hogy a beteg biztonságban legyen.
Fodor Zsóka felhívása egy méltóbb és emberségesebb időskort sürget. Emlékezzünk szeretteinkre úgy, amilyenek a betegség előtt voltak. Nevessünk és énekeljünk velük, amíg még tehetjük. Ha pedig ők már nem emlékeznek, nekünk kell emlékeznünk helyettük is. A szeretet ugyanis nem felejt, csak átalakul.