Lehull a lepel: megdöbbentő részletek a Szőlő utcai panaszládáról, Dobrev Klára videójában

Dobrev Klára határozottan beszél egy sajtótájékoztatón, háttérben a DK logója.
Dobrev Klára szerint a kormányfő továbbra is sunnyog a legsúlyosabb ügyekben.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap közzétett egy videót, amelyben a Szőlő utcai gyermekvédelmi intézmény egyik nevelőjével beszélget. A felvételből kiderül, hogy az intézményben egy úgynevezett panaszláda működött a gyerekek részére, amelyben az ügyésznek küldhettek panaszokat a bent lakó fiatalok.

A nevelő elmondása szerint azonban Juhász Péter Pál erre a panaszládára ráláthatott kamerán keresztül, és a dolgozók között olyan pletykák keringtek, hogy az igazgató vette ki a leveleket a ládából. A videóban megszólal Rónai Sándor is, aki elmondja, hogy nagyon könnyen nyomon követhető volt a kamerán a levelek útja, pedig ennek anonimnak kellett volna lennie.

A nevelő szerint Juhász Péter Pál gyakorlatilag bármikor megnézhette a videókat is, így a panaszláda nem biztosította a gyerekek számára a névtelenséget, amit eredetileg szolgálnia kellett volna.

Dobrev Klára a videó végén arról beszél, hogy szerinte az ügyészség is asszisztált az ügy eltussolásához. A legfőbb ügyészhez több kérdést is intézett:

  • Kik voltak az ügyészek ezekben az években, akiknek a Szőlő utcai ügyeket kellett volna kivizsgálniuk?
  • Hány panasz érkezett a ládán keresztül az ügyészséghez?
  • Miért tussolták el ezeket?
  • Kaptak-e a legfőbb ügyésztől ennek eltussolására utasítást?
  • Vizsgálták-e valaha, hogy a gyerekek szabadon írhattak-e ebbe a ládába?
  • Ha nem vizsgálták, miért nem?

A DK elnöke szerint ezekre a kérdésekre a nyilvánosságnak is joga van választ kapni.

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj. Kövess minket a Facebookon is!

loading...