Magyarországon több mint kétmillió ember él nyugdíjból. Papíron mindannyian biztonságban kellene, hogy legyenek. A mindennapokban azonban egészen más képet mutat a valóság. Egyre több nyugdíjas ír nekünk kétségbeesetten arról, hogy a megélhetés hónapról hónapra kilátástalanabb. Most egy idős asszony vallomása következik, amely jól mutatja, milyen állapotban van a társadalom legidősebb rétege.
„Özvegyasszony vagyok, a nyugdíjam 118 ezer forint. Mondják meg, hogy abból hogy éljen meg az ember. Kifizetem a rezsit, most szeptemberben jött a villany 22 ezer, a gáz 31 ezer, a víz 9 ezer. Már itt tartok 62 ezernél. A gyógyszereimre havonta elmegy 28 ezer, mert a cukor meg a vérnyomás nem játék. Akkor mi marad? Hetven-nyolcvanezerből marad húszezer forintom egész hónapra. A kenyér 650, a tej 550, húsról meg gyümölcsről ne is álmodjak. Itt a közértben a csirkemell 2800 forint, hát én csak nézem, nem veszem.”
A számok önmagukért beszélnek. Egy 42 évet ledolgozó ember arról számol be, hogy az alapvető élelmiszerek is elérhetetlenné váltak számára. És nem luxusról van szó: kenyérről, tejről, húsról. Ez a vallomás nem egyedi. A rezsi, a gyógyszerárak és a bolti árak összege gyorsan kiteszi a teljes havi nyugdíjat.
Az idős asszony vallomása így folytatódik:
„Régen, mikor fiatalabb voltam, azt mondták, dolgozz, fiam, mert öreg korodra lesz nyugdíjad. Dolgoztam én, kérem szépen, 42 évet a varrodában. Hajnali műszak, éjszakai műszak, minden. És most mit kapok? Megalázást. Nem tudok ajándékot venni az unokáimnak, szégyenszemre a lányomtól kellett kérnem a múltkor pénzt, hogy egy koszorút tudjak venni a testvérem temetésére.”
Ez a pár sor egy egész generáció életérzését sűríti magába. Az emberek dolgoztak, adót fizettek, bíztak abban, hogy öregkorukra biztos hátterük lesz. Ma viszont egyre gyakrabban kell választaniuk kenyér és gyógyszer között, vagy éppen azon gondolkodniuk, hogy melyik számlát nem fizetik be időben.
A levél végén ott áll a kérdés, amely sok százezer magyar nyugdíjas fejében megfogalmazódik nap mint nap:
„Én nem luxust kérek, csak hogy ne kelljen minden hónap 20-án azon gondolkodnom, hogy mit egyek még a hó végéig. Azt mondják, tiszteljük az időseket. Hát akkor mutassák meg, hogy mivel tisztelnek minket, mert én ebből semmit nem látok.”
Ez a nyílt vallomás nemcsak egy idős asszony panaszát mutatja meg, hanem egy egész társadalmi réteg helyzetét. És miközben a döntéshozók statisztikákat lobogtatnak, a mindennapok valósága sokkal nyersebb: nyugdíjasok százezrei élnek napról napra, rezsi és gyógyszer közé szorítva.
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj. Kövess minket a Facebookon is!