Tarol Kálmán Olga posztja a határon túliak szavazásáról.
Kálmán Olga rövid, sarkos bejegyzése lavinaként söpört végig a közösségi médián: tízezres nagyságrendű lájkot kapott, több ezren kommenteltek, és ezernél is többen osztották tovább. A poszt nemcsak vitát indított, de rátapintott egy olyan idegszálra, amelyet a Fidesz–KDNP kormányzása óta következetesen igyekeznek érzéketlenné tenni: a határon túli, Magyarországon sosem élő, itt adót nem fizető magyar állampolgárok levélszavazásának kérdésére.
A DK politikusa ezt írta:
Miért robbant ekkorát?
Mert a mondat egyszerű, az üzenet pedig érthető: a döntések következményeit elsősorban azok viselik, akik Magyarországon élnek, itt fizetnek adót, itt állnak sorba az egészségügyben, itt keresnek iskolát a gyereknek, itt fizetik a rezsit és a tömegközlekedést. Ezzel szemben a Fidesz 2011-től kezdve tágra nyitotta a vokskapukat az országhatáron kívül élő, frissen honosított állampolgárok előtt – miközben a külföldre költözött, de korábban itthon élő magyarok számára bonyolultabb és szűkebb lehetőségeket hagyott.
A kettős mérce látványos: a sosem magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok levélben, kényelmesen szavazhatnak pártlistára, míg az itthonról kivándoroltak jó része csak külképviseleten, személyesen adhatja le a voksát. Ez az egyenlőtlen rendszer politikai tervezőasztalon született, és nagyon is felismerhetően a Fidesz érdekeit szolgálja.
Orbán rendszere és az „importált” szavazatok
A kormányfő évek óta „nemzetegyesítésként” tálalja a határon túli szavazatok kérdését, miközben a gyakorlatban ez a Fidesz egyik legbiztosabb tartalékaként működik. A levélszavazatok között rendre elsöprő a kormánypárt támogatottsága; a választási matematika pedig kegyetlenül praktikus: a listás mandátumelosztásban minden extra voks számít. A kormány bőkezű támogatásokat irányít határon túli szervezetekhez, sportklubokhoz, médiákhoz – ez önmagában nem ördögtől való, ám ha mindezt a levélszavazás laza, sokszor ellenőrizhetetlen gyakorlatával párosítjuk, politikai kliensrendszer rajzolódik ki.
Nem véletlen, hogy a levélszavazás körül évről évre felmerülnek kétségek a folyamat tisztaságát illetően: szervezetileg kézbesített csomagok, helyi pártaktivisták „segítsége”, sőt kidobott, megrongált szavazólapok képei alakították a közhangulatot. Ezek a jelenségek önmagukban is rombolják a bizalmat – a Fidesz mégsem hajlandó a rendszer szigorítására vagy kiegyensúlyozására.
Nem „magyar–magyar” vita, hanem demokráciavita
A kormányzati kommunikáció kiszámítható reflexe, hogy minden kritikát „magyarellenességnek” bélyegez. Pedig a vita nem a határon túli magyarokról szól – pláne nem róluk mint emberekről –, hanem azokról a politikai szabályokról, amelyek meghatározzák, ki hogyan vehet részt a magyarországi döntésekben. A demokrácia minősége azon múlik, hogy a választási jog kiterjesztése jár-e együtt az ellenőrzés, az egyenlő feltételek és a felelősség vállalásának követelményeivel.
Kálmán Olga mondata éppen ezt kérdezi vissza: lehet-e olyan, hogy valaki sosem vállalta a magyar állam közterheit, mégis befolyásolja azok életét, akik viselik? A Fidesz válasza igen; az ellenzéki és civil kritikák szerint viszont legalábbis újra kell gondolni a rendszert.
Mit lehetne tenni?
Egységes szabályok, egységes teherbírás: vagy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben, vagy senki – de a jelenlegi kettős mérce tarthatatlan.
Átláthatóbb, ellenőrizhetőbb levélvoks: független kézbesítési és gyűjtési eljárás, nyomkövetés, szigorú felelősségre vonás a visszaélésekért.
Lakóhelyhez és közteherviseléshez kötött politikai beleszólás: minimum vita tárgyává kell tenni, hogy a sosem Magyarországon élők milyen módon és mértékben gyakorolják a választójogot.
Valódi diaszpóra-képviselet: ha a határon túli közösségek politikai hangját fontosnak tartjuk, legyen külön – tisztán listás – diaszpóra-mandátum, átlátható szabályokkal.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!