
Csige Tamás, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje a Hajdú-Bihar megyei 6. választókerületben, egy olyan térségben indul, amelyért már polgármesterként is sokat tett – most pedig országos szinten küzdene tovább az itt élőkért.
„A politika nem uralkodás, hanem szolgálat. Én mindig azokkal foglalkoztam, akiket a hatalom rendre figyelmen kívül hagyott.”
Hajdúdorogi születésű, pedagógus családból származik, és maga is tanított a helyi iskolában. Csige Tamás 13 éven át volt Hajdúdorog polgármestere, így jól ismeri a Hajdúság kihívásait – és azokat az embereket, akik nap mint nap becsülettel dolgoznak, mégis háttérbe szorulnak. „Megtanultam, hogy a legfontosabb dolog: meghallani azt is, akinek már nincs ereje kiáltani.”
„A Hajdúság nem lehet az ország hátsó udvara. Itt az idő, hogy mi jöjjünk!”
A térség gazdag földekkel, hagyományokkal és tudással rendelkezik, mégis egyre kevesebb jut az itt élőknek. Csige Tamás világosan látja: az értékeknek helyben kell maradniuk, és a helyiek érdekeit kell újra a politika középpontjába állítani.
Legfőbb céljai:
- Egy korszerű, hajdúsági egészségügyi központ létrehozása;
- Esélyteremtő, minőségi oktatás fejlesztése;
- A térség feldolgozóiparának megerősítése, hogy a termelés haszna ne vándoroljon el.
„Mi, baloldaliak valódi változást akarunk, mert egy szabad, igazságos és európai Magyarországban hiszünk. Hisszük, hogy baloldal nélkül nincs igazságos ország – és baloldaliak nélkül nincs kormányváltás sem.”
MEGNÉZEM A FACEBOOKON.