Több kutatás is megerősítette: erősödik a DK, már 9%-on áll a párt

Dobrev Klára a Sziget Fesztivál ügyéről nyilatkozik Budapesten

Megállíthatatlanul erősödik a Demokratikus Koalíció. Dobrev Klára pártja már minden hiteles, független közvélemény-kutató szerint biztosan bejutna a parlamentbe. A legfrissebb adatok alapján a DK ott van az élmezőnyben. A Publicus Intézet 9 százalékra mérte a pártot, ez pedig kiemelkedő eredmény a jelenlegi politikai viszonyok között.

Nem ez az egyetlen kutatás, amely megerősíti a DK előretörését. Az elmúlt két napban három különböző mérés is azt mutatta: a párt stabilizálta helyzetét. A Závecz Research adatai szerint országosan 5 százalékon állnak, ami jelentős ugrás a korábbi 3 százalékhoz képest. A 21 Kutatóközpont is hasonló eredményt mért.

A fővárosban még markánsabb a támogatottság. A Republikon Intézet szerint Budapesten a biztos szavazók körében 13 százalékot érne el a DK, míg a teljes népesség körében 10 százalékot. Ez azt jelzi: a városi, baloldali szavazók továbbra is Dobrev Klárát tartják az alternatívának.

Ezzel szemben a Tisza Párttal elfogult Medián-mérés csupán 3 százalékot mutatott ki. A Fideszhez köthető Nézőpont is alacsony számokat közölt. Ezek hitelessége azonban egyértelműen kétségbe vonhatók, hiszen az összes. megbízható kutatás az ellenkezőjéről közöl eredményeket.

loading...